Nem azért a tízesért

Előbb-utóbb minden csecsemő kiesik, leesik valahonnan. Elég egy óvatlan pillanat, s szemünk fényét a földön találjuk, keservesen sírva, ordítva. Már ha nem vesztette el az eszméletét. Bár az orvosok azt mondják, nem kell mindjárt megijedni, az ember ilyen korban még olyan, mint a gumilabda. A buksija is. Csak hát mit érdekli ez a szülőt abban a pillanatban – rémületében jézusmáriámozva, hevesen dobogó szívvel kapja fel és szorítja kebelére gyermekét. Mint az az édesanya, akinek három hónapos Erzsikéje babakocsiból zuhant ki a minap, betonra, az udvaron – noha csak egy percre hagyta magára, vagy még annyira sem. Sok minden átfutott az asszonyka agyán, mitévő legyen, bajnoki meccset játszó férje még nem érkezett haza, meg vasárnap is van, sötétedik, kihez forduljon segítségért. A közeli kisvárosban lakó nagyszülők jutottak hirtelen eszébe. Gyors telefon, el-elcsukló hang: orvoshoz kell vinni Zsókát, kiesett a kocsiból, arca lehorzsolva, alig pislog már. Nagymama, nagyapa nyomban ugranak, de időközben kiderül, éppen befutott a férj, s úgy, ahogy volt, be az autóba, már úton vannak a kisváros egészségügyi központja felé. Ahol csak a nővérkét találják. Az ügyeletes orvost súlyos beteghez hívták, mondja, nem tudja, mikor érkezik vissza, amúgy is nagy a körzet, menjenek a kórházba. Még huszonöt kilométer, istenem, rengeteg idő, mi lesz addig a kicsivel. Némi remény, hogy itt-ott felsír. Az jó jel, jegyezte meg a kisvárosi nővérke is. Végre feltűnik a járási székhely kórháza, ahol hasonlót mond a doktor úr, hozzátéve, nincs különösebb baj, de azért két napig alaposabban figyeljék a babát, arcocskájának horzsolásait pedig kamillafőzettel tisztítsák. Ennyi. Hatvan korona lesz, közli a nővérke. Az édesapa, immáron kissé megnyugodva, előhúz egy százast, amelyet pusztán csak azért dugott a zsebébe, még mielőtt focizni ment volna, hogy a meccs után szomját olthassa. Mily szerencse, hogy kibírta üdítő nélkül?! De ha nem bírta volna is ki, vészhelyzetben ugyan kinek jut eszébe, hogy pénz után kotorásszon, egyáltalán, hogy egy váratlanul balesetet szenvedett három hónapos csecsemő „kivizsgálásáért” is külön hatvan koronát kelljen fizetni. Melyből esetünkben hetven korona lett. Merthogy az ápolónő a százasból csak harmincat tudott visszaadni. Nem talált még egy tízkoronás érmét. Ezek után már csak arra lennék kíváncsi, hogy ha akkor éjszaka megfordult még azon az ügyeleten valaki, akinek szintén csak kerek százasa vagy kétszázasa, ötszázasa volt, annak vajon hogyan adott vissza a nővérke. Netán a doktor úrhoz fordult?

Félreértést kerülendő, a nővérkéket is rendesen behúzták a csőbe. Különösen, hogy nem pénztárosnak tanultak.