Néhány szó a Sárai-ügy kapcsán

Olykor a szavak más jelentést kapnak emlékeink és érzelmeink fényében. Ismerős ez az érzés. Egy hétköznapi, jelentéktelen szó metsző késsé élesedik, ha abba hatol bele, amit legbelül, mélyen tudunk, és szentül hiszünk. Úgy érzem, írnom kell, mert mellbe döfött egy szó: közöny. Megvallom, visszafogott érdeklődéssel olvastam a pénteki számban megjelent riportot „Tudnunk kell, ki a tettes, mi az igazság” címmel, mert nem vagyok kívülálló. Tartottam attól, hogy sérülhetnek vele olyanok, akiket a szívemben hordozok. Feleségem, Bernadett révén ugyanis rokoni szálak fűznek a cikk által tárgyalt ügy áldozatához, Sárai Zoltánhoz. Csupán arra a mondatra szeretnék reagálni, amelyik leghűbben tükrözi az eset kapcsán kialakult helyzetet és a benne fogant különböző felfogásokat. Hadd szóljak a közönyről, amellyel állítólag viseltettünk megárvult szemünk fénye, Balázs unokaöcsém iránt. Azután Önök majd talán elgondolkodnak és döntenek – mi is a közöny. A „közöny” tehát az, amikor arról beszélgetünk a gyerekkel, ami őt valóban érdekli, és amit mással nem tud megbeszélni. Még az is a „közöny”, amikor tucatnyi kirándulásra (vagy egyéb foglalatosságra) nem jöhet el velünk, banális kifogásokat hallgatva. Mindegy, hogy egy napról van szó, vagy egy hétről, külföldről avagy belföldről, az ilyesmi most gond. A tragédia előtt nem volt az… Pedig nem jókedvünkből utaznánk, hanem csak azért, hogy ő egy kicsit elszakadjon mindennapos gondjaitól-bajaitól. Az is „közönyünk” eredménye volt, amikor a sógornőm arra panaszkodott ismerősöknek, hogy Balázs és Bernadett mennyire rajongva szeretik egymást. Nem is csoda, hiszen hét évig sülve-főve együtt voltak. A tragédia után néhány hónappal felkerestük nejemmel a pszichológust, akihez Balázst édesanyja akkoriban hordta. A gyerek érdekében megígértettük vele, hogy megszervez egy háromoldalú találkát, ahol megbeszélhetnénk, mi lenne a legjobb Balázs lelki nyugalma szempontjából. Sajnos, ez másfél év alatt nem jött létre. Valójában nem a „közönyünket” nem értette a gyermek, hanem azt, hogy miért kell az édesapja halálával annak egész családját is nélkülöznie. És még sorolhatnám… A tény az, hogy Balázsunkról mi mindent tudunk, csak sajnos, közvetve, mert mostanság nem láthatjuk őt gyakran, úgymond, alig. Hogy nagyszüleitől rossz szót hallott volna anyját illetően? Jobban szeretik ők a gyereket annál, mintsem hogy kis lelkét teljesen feldúlják. Hát így él ő most a szívünkben, tőlünk távol, nélkülünk. Most már csak abban bízhatunk, hogy hét év önzetlen szeretete nem múlhat el nyomtalanul a tudatból és a szívből. Mindezt csak azért mondtam el, hogy megoszszam Önökkel a közöny szó végtelen sok, eddig nem ismert értelmét. Tettem ezt Balázsért és édesapjáért, Zoliért, aki olyan apa (volt), akire a fia nagyon büszke volt, és az is lesz örökké. És azt, hogy az ügy kiderítéséért mindent megteszünk, szintén értük tesszük. Önök nem ezt tennék?

Varga Tamás