Nagy-Britannia jobbra tart

<p>E sorok írása közben még zajlott az eredmények feldolgozása az Egyesült Királyságban, de az biztos: a Konzervatív Párt abszolút többséget szerzett, a Skót Nemzeti Párt elsöpörte ellenfeleit Skóciában, mindenki más pedig komoly vereséget szenvedett. Mit jelent ez az ország és Európa szempontjából?</p>

A legfontosabb szempont, legalábbis innen nézve, hogy a régi-új kormányfő, David Cameron a „puha” euroszkeptikus mozgalom egyik vezetője. Azokról az erőkről van szó, amelyek nem vulgárisan és egyértelműen utasítják el az európai integrációt (mint egyes szélsőjobbos pártok), hanem árnyaltabb, de öszszességében egyértelműen integrációellenes nézeteket vallanak. Cameron máris bejelentette: legkésőbb 2017-ig az Egyesült Királyságban népszavazást tartanak az ország EU-tagságáról. Bár nem hinném, hogy a konzervatívok el akarnák hagyni az uniót, de valamiféleképpen gyengíteni kívánják az ország kötődését Brüsszelhez, és fékeket akarnak beépíteni az uniós jogkörök lépésről lépésre történő szélesítése ellen.

A Konzervatív Párt sikeréhez a mai brit viszonyok mellett már abszurdnak tűnő többségi választási rendszeren kívül az is hozzájárult, hogy képes volt felfalni a tőle eggyel jobbra és eggyel balra álló tábor egy részét. Balra a liberális demokraták, az eddigi kormány junior koalíciós partnerei szinte mindent elveszítettek (elnökük lemondott), jobbra pedig a „keményen” euroszkeptikus UKIP könyvelt el egy komoly zakót – hiába szerezte meg a szavazatok több, mint tíz százalékát, ebből egyetlen mandátumra futotta. Bár ezt a mandátumot épp a párt karizmatikus vezetője, Nigel Farage szerezte, ő is lemondott (aztán ősszel újra indulhat a pártelnöki posztért). A UKIP vereségében a konzervatívok részleges jobbra nyitása is szerepet játszott: a más országokból is ismert érv szerint hasznosabb, ha a konzervatív közép pártjai utat találnak a jobbszélhez, és megpróbálják képviselni az ilyen irányultságú szavazók igényeit, mintha egy erős néptribunus emelkedne fel az üresen hagyott térben. A dolog veszélye persze az „amit eszel, azzá leszel” elv, a jobbra nyitó pártok agendája megváltozik, és belekerülhetnek olyan dolgok, mint a fent említett népszavazás.

Nagyot bukott a Munkáspárt, amely nem volt képes megtörni a konzervatív dominanciát az ország nagy részén. A párt ugyan magában Angliában jobban teljesített, mint legutóbb, északon azonban elveszítette Skóciát, ahol az elszakadási népszavazással brutálisan megerősödő Skót Nemzeti Párt gyakorlatilag mindent vitt. A skót párt ugyan hajlandó lett volna koalícióra lépni a Munkáspárttal, utóbbinak azonban egy új valósággal kell szembenéznie: korábbi északi bázisai elvesztésével nagyon nehéz lesz fenntartania azt a kétpártrendszert, amihez eddig az Egyesült Királyságban hozzászokhattunk. A Skót Nemzeti Párt jó eredménye azt jelentheti, hogy napirenden marad a skót elszakadás és az Egyesült Királyság belső átrendeződésének kérdése, valamint Európa-szerte erőt adhat a szeparatista politikai mozgalmaknak. A választás tehát komoly átrendeződésekhez nyitott teret, persze kérdés, hogy ezekből lesz-e bármi, vagy a végén mindezek ellenére egy egységes Nagy-Britannia az EU tagja marad.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?