Nagy állam nagy (politikai) álma

Ez azért is fontos, mert az Irakban állomásozó szlovákiai egységek lengyel parancsnokság alatt a lengyel zónában teljesítenek szolgálatot, ráadásul Lengyelország és Szlovákia – Németországgal és a balti államokkal együtt – néhány év múlva közös alakulatot hoz létre, amely része az Európai Unió gyorsreagálásúhaderő-koncepciójának. A két ország együttműködése nem korlátozódik csak a közös katonai missziókra. Lengyelország Szlovákia egyik legszorosabb szövetségese, ami annál is fontosabb, mivel Varsó nagyon hasonló álláspontot képvisel a transzatlanti kapcsolatok jövőjével és az Egyesült Államok európai szerepvál-lalásával kapcsolatban, mint mi. Nem felejtsük el, Szlovákia számára Lengyelország első számú partner kell hogy legyen, hiszen Varsó a közép-európai régió „szószólója”, vagy ha úgy tetszik: regionális hatalma. Ahogy egyik lengyel ismerősöm poénkodva megjegyezte, amikor Lengyelországé lett a három iraki ellenőrzési zóna közül az egyik: „Lengyelország nem világhatalom. Ma még nem!” Természetesen ez azért túlzás, de Varsó szélesebb regionális jelentőségét minden releváns hatalom elismeri. Ennek bizonyítéka például a különleges amerikai–lengyel viszony, amelyet mindkét fél stratégiainak tekint. Lengyelország jelenleg gyakorlatilag Nagy-Britannia után Washington legszorosabb európai szövetségese. Az amerikai támogatás nagyon fontos a lengyelek számára, hiszen ennek segítségével megerősíthetik saját pozíciójukat a kontinensen. Egyes európai kommentárok, értékelések egyenesen az Egyesült Államok „trójai falovaként” tekintenek Lengyelországra. Ezek a hangok – amelyek érthető okokból különösen Párizs felől hallhatóak – még inkább megerősödtek, amikor a lengyelek a légierejük modernizálása során nem európai repülőgéptípust választottak, hanem amerikai F–16-osokat. Ez a szimbolikus politikai jelentőségén túl azért is nagyon fájt egyes európai vezetőknek, mivel a körülbelül 50 gép megrendelése eléggé lukratív üzlet a gyártó cégeknek (és ebből kifolyólag munkahely a munkavállalóknak), és magasan a legnagyobb ilyen jellegű beruházás Közép-Európában. Lengyelország európai súlyának következő bizonyítéka az úgynevezett weimari háromszög, amely Franciaország, Németország és Lengyelország által alkotott fórum. Azzal, hogy Varsó, Párizs és Berlin mellett tagja egy ilyen exkluzív európai fórumnak, érdekérvényesítő képessége és formális súlya is megkülönböztetett figyelmet kap. Ami az „európai politikát” illeti, Lengyelország egyáltalán nem viselkedett az EU-csatlakozást követően visszafogottan (mint ahogy azt sokan gondolták), hanem energikusan próbálta meg érdekeit érvényesíteni. A költségvetési vitákon kívül intenzíven próbálja meg befolyásolni például a közös kül- és biztonságpolitikát is, bár katonai képességei nem mérhetőek a hagyományos európai hatalmakéhoz. Fontos azonban megjegyezni – hiszen minket is érint – hogy az EU 13 létrehozandó „Battle Group”-ja közül egy éppen lengyel vezetéssel jön létre.

Az amerikai és az európai vonalakon kívül azonban van a lengyel külpolitikának még egy nagyon sajátos és fontos dimenziója – kelet felé. Varsó mindig is megpróbálta aktívan befolyásolni a térképen „jobbra fekvő” országok fejlődését. A régi, történelmi Lengyelország keleti aktivitásain kívül érdemes megemlíteni a két világháború közötti kezdeményezéseket. Természetesen a szovjet megszállás alatt nem beszélhetünk önálló lengyel külpolitikáról, de a kilencvenes évek elejétől Varsó visszatért az egyik hagyományos mozgatórugóhoz. Minden eszközzel próbálta segíteni a három balti ország európai és transzatlanti integrációját, ezenkívül megkülönböztetett figyelmet szentel a fehéroroszországi eseményeknek is. Az összes keleti szomszédja közül azonban a legnagyobb energiát Ukrajnába fektetik a lengyelek. Ez egy rendkívül intenzív és összetett folyamat, amelybe a kormányzati szervezeteken kívül bekapcsolódnak a lengyel társadalmi szervezetek is. Példaértékű volt például a lengyel elnök szerepe a decemberi ukrajnai események során, amikor szinte minden komolyabb ukrajnai egyeztetésen jelen volt. A rendkívül intenzív folyamat abból a meggyőződésből fakad, hogy stabil, független és tartósan fejlődési pályán levő Ukrajna nélkül nem biztosítható a hosszú távú lengyel biztonság és fejlődés sem. Mindezeknek köszönhetően Lengyelország mára az EU és a NATO „Ukrajna-szakértőjévé” vált.

Természetesen nem szabad túlértékelni Varsó lehetőségeit. A komoly iraki szerepvállalás jelentős anyagi megterheléssel jár, ami végső soron lelassíthatja a lengyel hadsereg korszerűsítését. Ezenkívül, bár a lakosság száma alapján északi szomszédunk viszonylag „nagy” országnak számít Európában (megközelítőleg Spanyolországgal hasonlítható össze demográfiai súlya), gazdaságának fejlettsége a „szegényebb” EU-tagállamok közé sorolja. Természetesen mint kevésbé fejlett, de „nagy” ország szinte automatikusan válik például a magasabb EU-költségvetésért és ezáltal „szegényebbeknek” szétosztandó összegért küzdő országok egyik vezetőjévé. Összegezve, Lengyelország a jövőben is az egyik legjelentősebb európai állam lesz, sajátos geopolitikai érdekekkel és „küldetéssel” kelet felé.

A szerző külpolitikai elemző