Mutassuk meg, hogy szeretjük Európát

Szlovákia nemcsak az utolsó másodpercek-ben elveszített hokimeccsekben rekorder, hanem az alacsony választási részvételben is.
A legutóbbi európai parlamenti választáson 2014-ben csupán 13 százalékos volt a részvételi arány, ekkora érdektelenséget egyetlen európai államnak sem sikerült produkálnia. Mi több, ezt a tragikus eredményt két dicstelen elsőség előzte meg, 2004-ben és 2009-ben is nálunk volt a legalacsonyabb a részvétel az összes tagország közül. Mintha ez már valami uniós szabály lenne.
Szóval most már az is siker lenne, ha a hétvégi választáson nem az utolsó helyen végeznénk, mert valóban óriási paradoxon, hogy a felmérések szerint az Európai Uniót elfogadó, támogató és szerető ország lakosai valahogy képtelenek ezt a szeretetüket kinyilvánítani.
Az alacsony részvételi arány gyengíti a szlovákiai EP-képviselők mandátumát és bizonyos mértékig a tekintélyüket is. Egészen másként tekint szlovákiai kollégájára és az ő „maroknyi” szavazójára egy olyan EP-képviselő, aki 60 százalékos részvétel mellett szerzett mandátumot valamelyik uniós tagországban, függetlenül attól, hogy mekkora annak az országnak a népessége. Hiszen ha nálunk a valamivel több mint négymillió szavazásra jogosult állampolgárból nagyjából 500 ezer járul az urnákhoz, akkor az 5 százalékos küszöb átugrásához 30 ezer szavazat sem kell. Ez inkább egy nagyobb városban megszerzett szavazatoknak felel meg az önkormányzati választáson.
Emellett további kockázatai vannak az alacsony szavazókedvnek: növeli az olyan jelöltek esélyét, akik egyébként nem rúgnának labdába.

Tehát növeli az esélyét, hogy például Kotlebáék jól szerepelnek az EP-választáson, akik egyébként ki akarnak lépni az EU-ból, de az EP-képviselői fizetést azért nem vetik meg.

Az előző EP-választást Nagy-Britanniában Nigel Farage nyerte, Franciaországban Marine Le Pen. Az unióellenes pártok most is fenik a fogukat, megerősödtek Spanyolországban (amire Franco óta nem volt példa), sőt Finnországban is. És a nemzeti erőkhöz csatlakozik az olasz Salvini csodálója, Orbán Viktor is.
Összeurópai mértékben azonban továbbra is érvényes, hogy a radikális erők marginális ellenzékként vannak jelen – bár időnként különféle okokból kifolyólag megerősödnek (mint most a migránsválság miatt, na meg ott az internet). Ezeknek a pártoknak nagyon hasonló a programja, indigóval is másolhatták volna, azt hajtogatják, migránsok, homoszexuálisok, és persze csodálják Oroszországot. És a módszereik is egyformák: félelemkeltés, az indulatok felkorbácsolása és hazudozás.
Ennek ellenére Európa képes ellenállni a radikalizmusnak és a populizmusnak, ha egységes marad. A szélsőségesek éppen ezért tartják ellenségüknek az EU-t: bármilyen nagy ricsajt csapnak a saját nemzeti szemétdombjukon, az az összeurópai kontextusban elveszik. Erről is fog szólni a következő hétvége.
A szerző a TASR hírügynökség munkatársa