Mitől magyar a magyar, lengyel a lengyel?

Az első csoportja a válasznak a nyelvtudáshoz kapcsolódott, ez Európában fontos faktor volt, de még izgalmasabb a többi kategória. A magyarok (majd a görögök) vezetik 68 százalékkal azt a kérdést, mely szerint a hagyományok és a tradíciók ismerete „nagyon fontos” a nemzeti identitás szempontjából. A népi nyelvben nemzeties érzelmű olaszok közül is csupán 50 százalék mondta, hogy „nagyon fontos” , míg a szintén patrióta franciáknál ez az arány 45 százalék lett. Érdekes lenne persze szűkíteni, hogy mit is értünk a hagyományokon. Az augusztus huszadikai tűzijátékot vagy a Szent Jobb körmenetet? Petőfi-vers szavalását március idusán vagy a magyar focit? Ebben azért alighanem vastag eltérések lehetnek a nemzeten belül is.

A korosztályos megoszlás hozza az egyre több jelenségben megszokott generációs szakadékot. Az USA-ban ugyanebben a kérdésben az 50 év felettiek 55 százaléka mondta, hogy nagyon fontosak a tradíciók ahhoz, hogy valaki amerikainak érezhesse magát; míg a 18–34 év közötti korosztálynál ez csak 28%. Az oktatásbeli háttér is meghatározó volt a válasznál: a középfokú oktatást végzettek 54%-ban tették le emellett voksukat, míg az egyetemet végzettek mindössze 33 százaléka.

Bár a kutatás most erre nem tért ki, a sok hasonló, immár felmért adat alapján meg kell vizsgálni, mi alkotja a fiatalok identitását. Nem tudnak belehelyezkedni a felmenőik kereteibe – ez mondjuk gyakran volt így, bár épp nem a nemzet(iség)i identitás kapcsán. A sokkal puhább részek, több összetevő, globálisabb puzzle-darabok alkothatják, hiszen egy Word of Warcraft számítógépes játék ifjúsági közössége a Föld bármely pontján tud azonosulni az online térben. Valószínűleg még nem tudjuk kellőképpen értékelni azt, mit jelent az internettel együtt felnőni. Nem megtanulni később, nem betárcsázós modemekkel pár bit adatért várakozni, hanem a szupersztrádán születni.

A fizikai tér és a nemzeti identitás viszonya is sokatmondó terület. A magyarok 52%-a, a görögök 50%-a mondta azt, hogy a magyarsághoz és a görögséghez nagyon fontos, hogy az adott személy magyar vagy görög területen szülessen. Ezzel a két nemzet vezeti a felmérés listáját, mindenütt máshol ennél jóval alacsonyabb adatokat hoztak. A németeknél például 13 százalék. A honfoglalás, illetve Kárpát-medencei történelemre épített identitás ennyiben láthatóan sokkal jobban térhez kötött, mint a nyelvében vagy szokásaiban élő nemzeteknél, amelyek akár gyarmattartóként megélték, hogy összefüggő távoli vidékeken is meg tudják teremteni a nemzeti identitást.

A menedékkérők révén kialakult európai politikai csatározásokban sokan keresztények lettek, akik eddig nem is nagyon ejtették ki e szót a szájukon. Tanulságos, hogy a felmérés ezt nem igazolja vissza. A magyarok mindössze 32 százalékának adja „nagyon fontos” részét a kereszténység a nemzeti identitásnak. Ezzel az olaszok, a lengyelek és az amerikaiak is nagyobb része ért egyet, tehát a vallás nálunk jobban kiszorult az identitáselemek közül, amely nyilván a kommunizmusnak is köszönhető, de biztos, hogy ennél sokkal több tényező eredménye. Mindenesetre az ország kevésbé tartja magát kereszténynek, mint a politikusai szavaiból időnként kitűnik. Vagy ha megfordítjuk: a politikusok építeni szeretnék a hazai keresztény hagyományokat.

A fentiekre mindig érdemes emlékezni, amikor európaiakkal vitatkozunk a történelmünkön: máshol nem a területiség vagy a hagyományok a meghatározók, hanem egész másban „mérik” az emberek az identitást. Nem a magyar mátrix a domináns ebben, tehát a jó párbeszédhez meg kell értenünk, hogy a másik fél – franciák, németek vagy olaszok – milyen szemüvegen keresztül is szemlélik a világot. És az egy egész új felfedezés lesz!