Mitől (igazán) hangos Brüsszel?

Vajon hogy kerül a vita középpontjába egy első ránézésre kedvező irányú jogszabály? A klímaváltozás elkerülésére tett, hosszú távú erőfeszítéseket több európai parlamenti frakció ellentétesnek véli a rövid távú gazdasági érdekkel. Azt mondja többek közt a magyar miniszterelnök régi ellenfele, az Európai Néppárt vezetője, Manfred Weber, hogy a munkahelyek védelme és az élelmiszer-biztonság most fontosabb szempontok, minthogy épp a biodiverzitással küzdjünk a klímaváltozás ellen. Eközben tudjuk, hogy Európa élőhelyeinek 60%-a gyenge állapotban van, a kontinens fajai közül 41% tűnhet el, a mezőgazdasági területeken élő madarak populációja 40 év alatt megfeleződött, a lepkék 75%-a tűnt el közel 30 év alatt, és még sorolhatnánk a sort a jól ismert probléma, a méhpopulációk betegségeivel, általában a rovarok ritkulásával stb. A bioszféra pedig egy olyan összetett ökoszisztéma, amely egy darabig alkalmazkodik a változásokhoz, de van egy pillanat több kutatás szerint, amikor nem simán elkezd romlani, hanem lényegében beszakad, összeomlik. Az egyetlen gond, hogy ezt a pontot igazán nem lehet megjósolni, hogy mikor következhet be, épp ez a komplex rendszerek egyik sajátságos jellemzője.

Ezért a klímaváltozás egy olyan küzdelem, amiről tudjuk, hogy nincs sok időnk; érezzük már nyarak óta a saját bőrünkön is, az élelmiszerárakon is (már a háború előtt is), illetve ha csak a kertünkbe nézünk (gondoljunk a mindenféle invazív fajra, a szúnyogok által terjesztett betegségekre, a kullancsok téli túlélése miatt az általuk terjesztett megbetegedések növekednek stb.). Európa tehát, a világ többi részével együtt, rohan a klímaválságba. A beporzás, a talajminőség, az erózió elleni küzdelem, a természeti környezetünkre nehezedő szélsőséges időjárás okozta nyomás és persze az emberi pusztítás együtt véglegesen változtatja meg életfeltételeinket. Úgy is mondhatnám, hogy nagyon komoly nyomás alatt állunk, akár hajlandóak vagyunk beismerni, akár nem. Amikor stratégiai döntéseket kell hozni hosszú távon, és ezeknek felül kell tudni írni a rövid távú ipari érdekeket – tehát egyes csoportoknak vállalni kell a klímaadaptáció egyes költségeit –, akkor van igazán szükség államférfi akra. Jelenleg az Európai Parlamentben a Néppárt, a szélsőjobboldali képviselők és még Macron Renew-frakciójának egyes tagjai is a helyreállítási törvénnyel szemben állnak. Egész hihetetlen sor, hogy pont egy ilyen ügyben jön létre a nagykoalíció a jobbszéltől a balközépig.

A következő évek és évtizedek politikai törésvonalai közt domináns lesz a klímaválságra adott válaszok körüli társadalmi feszültség: nem lehet ingyen megúszni, nem lehet az áldozatot elkerülni, politikai felelősséget kell vállalni a döntéshozóknak, amikor egyes társadalmi csoportokra lesznek kénytelenek telepíteni a költségeket. Úgy is mondhatnám: a klímaváltozás által felnagyított társadalmi igazságossági kérdések fognak minket ébren tartani az elkövetkező éjszakákon. Erről szól már most is a politika Brüsszelben.