Mit hozna a török tagság?

Bár Zágráb előrejutását, pontosabban a tárgyalások során az áttörést a már krónikusan ismert Gotovina tábornok esete akadályozta, azt azért el kell ismernünk, elég nehéz lett volna megindokolni, ha Törökországgal hamarabb kezdődnek csatlakozási tárgyalások, mint Horvátországgal. Ezzel kapcsolatban ne gondoljunk rögtön a gyakran emlegetett „keresztény klubra”, bár sokak számára ez is komoly érvnek számít. Leszögezhető, hogy Horvátország társadalmi és gazdasági fejlettségét tekintve megelőzi Törökországot, és természetesen sokkal inkább tartozik az európai kultúrkörbe, hagyományait és történelmét tekintve is. Egyébként ha már a gazdaságnál és gazdagságnál tartunk, mindenképp érdemes megjegyezni, hogy Zágráb ezeken a területeken Romániától és Bulgáriától is jobban teljesít, márpedig Bukarest és Szófia 2007-től vagy legkésőbb 2008-tól az Európai Unió tagja lesz.

Horvátország és Törökország összehasonlításánál – illetve annak bizonyításánál, mennyire különböző esetekről van szó – meg kell még említenünk az EU-n belüli hatalmi viszonyokat. Konkrétabban: rá kell mutatni arra a tényre, hogy mekkora változásokat jelent majd a két ország felvétele az Európai Unió számára. Ha eltekintünk a már unalomig ragozott kulturális, történelmi, vallási tényezőktől, még mindig marad elég különbség. Egyértelmű, hogy a horvát tagság nem terjeszti ki olyan mértékben az EU határait és egyben lehetőségeit, mint az esetleges török csatlakozás. Az érem másik oldala viszont, hogy éppen ezért sokkal emészthetőbb az Unió számára a nem egész 5 milliós Horvátország, mint a 70 milliós Törökország. Ráadásul Horvátország tagsága nem fogja különösebben megváltoztatni az EU-n belüli hatalmi viszonyokat sem. Ellentétben ha Törökország esetleg 15–20 év múlva az EU tagjává válik, minden tagállamnak alkalmazkodnia kell majd a megváltozott helyzethez. Ez a kisebb államok számára „csak” egy újabb „nagy játékos” megjelenését fogja jelenteni, hiszen az eddigi nagyobb tagállamok mellett már eddig is szembesülniük kellett saját lehetőségeik relatív korlátival. A „nagyok” számára viszont egy EU-n belüli új „hatalom” megjelenését jelenti, ami bonyolítja saját helyzetüket. Ilyesfajta hatalmi okok lehetnek például részben a török tagsággal szembeni francia vonakodás mögött is. Ráadásul nem elég, hogy egy „nagy” lép az EU hatalmi színpadára, nem szabad elfelejtenünk, hogy Ankarának specifikus érdekei és víziói vannak olyan területeken és régiókban, amelyek több mint kényesek az Unió számára. Hogy ne menjünk messze a török határoktól, elég például a Közel-Keletre gondolni. Az ott kiépült török–izraeli stratégiai partnerség például zavarhatja azt az EU-t, amely sokszor inkább megértőbb a palesztin, és általánosabban az arab szempontok iránt. A Közel-Keleten kívül sajátos török érdekek fognak megjelenni az Európai Unió külpolitikájában, például Közép-Ázsiával, vagy a Kelet-Mediterráneum térségével kapcsolatban. És még nem beszéltünk a különleges amerikai–török kapcsolatról, amelynek számtalan vetülete van. Bár hozzá kell tenni, hogy egy erősen pro-atlantista orientációjú, befolyásos ország megjelenése az EU külpolitikájának formálásában jó hírnek számít a transzatlanti kapcsolatokat előtérbe helyező tagállamok számára (Nagy-Britannia vagy épp a közép-európai országok többsége).

Ezzel szemben Horvátország belépése nem keveri meg hasonló mértékben a lapokat az Unión belül. Zágráb az EU külpolitikáját sem fogja olyan mértékben befolyásolni, mint az esetleges török tagság. Minden bizonnyal igyekszik majd saját érdekei alapján a Balkán stabilizálása felé terelni az EU-t, ez azonban nem lesz kirobbanó újdonság. Több okból. Egyrészt Horvátországnak nem lesz olyan súlya az Unión belül, hogy döntő mértékben befolyásolja az uniós szintű külpolitika alakulását. Több tagországgal összefogva azonban már komolyabb esélye lenne erre – lásd a közép-európai lobbizást épp a horvát tagság érdekében. Ettől komolyabb ok azonban, hogy az EU figyelmét már nem igazán lehet jobban a Balkán felé irányítani, hiszen jelenleg is ez a terület az egyik legfontosabb a szervezet számára. Sőt ha fejlesztésről, stabilizálásról van szó, egyértelműen a legfontosabb. Bár az is tény, hogy sosem árt még jobban szorgalmazni egy-egy fontos ügyet, de ez semmiképpen sem lesz olyan újdonság, mint amikor a török tagság következtében a Közel-Kelet, a Kaukázus térsége vagy Közép-Ázsia az Európai Unió szomszédságpolitikájának legfontosabb témái lesznek.