Miről tanúskodik Danko zászlórúdja?

Már a parlament második elnökének váltak rögeszméjévé az állami jelképek. Pavol Paška Robert Ficóval a pozsonyi vár elé emeltette Szvatopluk lovas szobrát, Andrej Danko harmincméteres zászlórudat tervez a parlament elé, amelyen a legnagyobb szlovák zászló fog lengedezni. 
Mindkét lépés arról tanúskodik, hogy a két közjogi méltóság valamiféle emlékművet akar hagyni maga után, nehogy a történelem megfeledkezzen róluk. MertÓ megalomániás szándék, hogy legyen három méterrel magasabb a zászlórudunk, mint a budapesti. Annak leple alatt, hogy így erősítik a szlovák nemzet önbizalmát, holott valójában a megrendelők növelték saját egójukat. 

Andrej Danko a harmincméteres zászlórudat kedvenc fogalmaival ékesítette – hazafiság, méltóság, tisztelet, az államiság szíve, ezeknek a leghosszabb zászlórúd jár. Hadd lássa mindenki, mit ért el! Mint ahogy a román diktátor, Nicolae Ceausescu három centiméterrel szélesebbre építtette a Szocializmus győzelme bulvárt, mint a párizsi Champs-Élysées. Úgy tűnik, a diktátorok és az autoriter vezérek kedvelik koruk mutatós jelképeinek hatalmasságát. Andrej Dankónak ugyan nincs potenciálja, hogy korlátlan zsarnok legyen, de az ambíciója megvan hozzá. Végül is bevallotta, hogy Orbán Viktor rendszere a példaképe. A hatalmas zászlórúd terve ezért intő jel, arra figyelmeztet, milyen messzire menne a nemzetiek elnöke, ha tehetné. Valójában azonban ezek a jelképek és a szólamok a nemzeti öntudat erősítéséről csak fügefalevél, melynek el kell takarnia, mennyire üres és velejéig romlott ez az ország és politikai vezérei. 

Megalomán emlékművek nélkül is van mire büszkének lennie az ország népének. A családjukra, a munkájukra, amellyel előbbre viszik az országot, sportolói sikereire és gyönyörű hegyeire. Ez mind itt van, és tovább él, nem hála az államnak, hanem éppen az állam szándékai ellenére. Hivatalnokhálózata, erőfitogtatói inkább gátolják, semmint támogatnák a fejlődést, s mintha büszkeséggel töltené el őket, hogy az őrületbe kergetik a lakosságot. Nincs okunk arra, hogy ünnepeljük az államot, mert csak egy csontváz, amelyre a győztes politikai erők a jelöltjeiket aggatják. Sokan elvárják, hogy dicsőítsék őket azért, aminek magától értetődőnek kellene lennie, és elutasítják a bírálatot azért, ami elítélendő. Ha belegondolunk, milyen összefonódások vannak a végrehajtó hatalom csúcsvezetői, az ügyészség, a rendőrség és a maffiózók, csalók között – akik ma már rács mögött vannak –, az embert nem töltené el a büszkeség, ha a hazájára gondol még egy százméteres zászlórúdon lengő lobogó alatt sem.