Mint Smer a saját reformjait

Igazságtalan lenne azt állítani, hogy a Smer kormányzása 2006-tól csupán a korrupcióra épült, és az oligarchák és maffiózók államigazgatásba való bevonása volt a lényege. A párt minisztereinek időnként voltak világos pillanatai, amikor megpróbáltak belevágni valamilyen átfogó reformba, lényegi változtatásokba a tárcájuknál és az egész rendszer működésében. Mindig nehezebb ilyesmibe belekezdeni, bátorságot és tudást követel a rendszerszintű változások kivitelezése, teljesen más tészta, mint amikor átírnak néhány paragrafust és csökkentik egy kicsit az adót vagy megemelik a segélyeket. A jó reform sokkal mélyebb nyomot hagy egy ország működésében, mint az összes zászlórúd és felavatott emlékmű együttvéve. Gondoljunk csak Mikloš egyenadójára vagy Žitňanská postafiókcégek elleni törvényére. De amikor egy smeres miniszter fogott hozzá valami nagyszabású dologhoz, az végül valahogy mindig meghiúsult vagy félúton elakadt.

Éppen ez a helyzet most Zuzana Kalavskával és a kórházreformmal, és tökéletesen illusztrálja a Smer eddigi komolyabb reformkísérleteit. Pedig Kalavská javaslatai valóban változást hoznának az ellátásban, javítanák a betegek helyzetét, mi sem bizonyítja jobban a tervek életképességét, mint hogy az ellenzéki pártok előzetes támogatását is elnyerték, és a szakma meg a szigorú elemzők is helyeslik azokat.
Utoljára 2012-ben sikerült valami hasonló a Smernek, amikor – mint utólag kiderült, csak átmenetileg – elfogadta a nyugdíjkorhatárról szóló törvényt, amely a várható élettartamból indult ki.

De nem is a Smer lenne az, ha később nem torpedózta volna meg a saját, sokat dicsért törvényét.

Így ma már a nyugdíjplafon van törvénybe iktatva, Kalavská meg sem kezdett reformja elé pedig egyre több akadályt gördítenek.

Marek Maďarič kulturális miniszter is lógó orral vonult vissza, amikor 2017-ben a közmédia vezérigazgatója megválasztásának módját akarta megváltoztatni, végleg leválasztva azt a parlamenti frakciók háttéralkuiról.

2011-ben a Smer ellenzéki pártként nagyon felelős hozzáállással támogatta az adósságfékről szóló alkotmánytörvény elfogadását, hogy aztán kormányra kerülve elkezdjen lázasan dolgozni a megváltoztatásán, az államadósság növelése és a féktelen költekezés reményében. Ha nem kilencven szavazat kellene ehhez, Ficóék már rég kiherélték volna a törvényt.

Csak egy maradt meg a Smer nagy reformjai közül, mégpedig Robert Kaliňák volt belügyminiszter államigazgatási reformja. Bátran megszüntette a kerületi és a körzeti hivatalokat és létrehozta az ügyfélközpontok hálózatát, aminek a terv szerint 700 millió eurós megtakarítást kellett volna eredményeznie az államnak. Csakhogy mára kiderült, igazából nem tudni, mit is hozott a reform: a kormány költségvetési tanácsának és az Állami Számvevőszéknek is beletört a bicskája abba, hogy kiszámolja, ténylegesen mekkora a megtakarítás, pontosabban bejelentették, hogy ezt nem is lehet megbízhatóan kiszámolni.

Fico módra fogalmazva: szereti a Smer a reformot, mint kecske a kést.

A párt az elmúlt tíz évben kivételes esélyt kapott, hogy rendszerszintű változtatásokat vigyen végbe az államigazgatásban és a közszférában, egy szinttel magasabbra emelve az egész rendszer működését. Csakhogy ilyen ambíciói valójában sosem voltak. Minden intézkedés a hatalom megtartásáról szólt, és minden más mindig másodrendű volt.
A szerző a Trend hetilap kommentátora