Mindig a legjobbak mennek el

Ha a legkorruptabb vagy a legostobább gazdaságpolitikát folytató vezetőnek kellett volna megbuknia, akkor a Fico-Orbán páros képletesen szólva hosszú, 12 menetes, megjósolhatatlan végkimenetelű bokszmeccsen küzdene ezért a címért, miközben Petr Nečas az esélytelenek nyugalmával, a ringen kívülről szemlélhetné az összecsapást.

A Nečas-kormány határozott államháztartási konszolidációt folytatott. Bár ez a két másik ország esetében magától értetődő, de a cseh államadósság korántsem volt olyan magas, mint a magyar, és nem nőtt olyan gyorsasággal, mint a szlovák. Ráadásul a szigorított uniós előírások nem vonatkoztak akkora mértékben Csehországra, mert nem tagja az eurózónának és nem ratifikálta az ún. fiskális paktumot. Tehát a hiány lefaragása úgy folyt, hogy a piacok és az EU részéről is kisebb nyomás nehezedett Prágára.

Ennél is fontosabb azonban a konszolidáció szerkezete. Míg Magyarországon a II. nyugdíjpillér teljes likvidálása, Szlovákiában pedig annak brutális megvágása (több mint megfelezése) jelentette a hiánycsökkentés messze legfontosabb tételét, eközben a cseh kormány épp létrehozta a második pillért. De jóval fontosabb szerep jutott a kiadáscsökkentésnek is, és az adók növelésénél a hangsúly a közvetett adókra (ÁFA) esett, és nem a munkára meg a vállalatokra nehezedő közterhek emelésére, ami megfojtja a növekedést. A Magyarországon és Szlovákiában nagy népszerűségnek örvendő szektorális különadókat és sarcokat is kerülték.

Bár a három ország gazdasági fejlettsége között nagy különbségek voltak és vannak, a korrupció viszont hasonlóan elterjedt mindenhol, átszőve a hatalom teljes vertikumát, a legalsóbb szintektől a legfelsőkig. Magában a korrupció elleni harcban azonban most drámai áttörést tapasztalhatunk Csehország javára, ahol a hatóságok (ügyészség, rendőrség) a másik két országban idáig érinthetetlen „hatalmasok” ellen is fellépnek és teszik a dolgukat. Paradox módon ez Nečas érdeme, az ő kormánya fogadott el olyan szabályokat és lazított a politikai kontroll gyeplőjén, amelyek lehetővé tették, hogy letartóztassák többek között a kabinetfőnökét is, akivel nem csak munkakapcsolata volt. Ez a másik két országban azért lehetetlen, mert az ügyészség centralizált és csak politikailag megbízható egyén vezetheti, aki garantálja, hogy a fejesek ellen (a kormányon lévők ellen meg pláne) nem lesz érdemi fellépés. Ezért kellett Čentéš főügyésszé való kinevezését minden áron megakadályozni Szlovákiában.

Már csak egy kérdés maradt. Tartóssá válik-e ez a különbség, vagy Csehországban a hatalomra kerülő szocdemek (alighanem a kommunistákkal koalícióban) visszaállítják a régi jó szoci hagyományok alapján a kézi vezérlést az igazságszolgáltatásban?

A szerző a Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója