Mindent is, hiszen „ki van fizetve”

A szállodai kekeckedők többnyire nők és gazdagok

Valahogy furán sok a croissant a tányéron a szemközti asztalnál reggelizőknél. Muffinból is van pár, a kis édes sütemények is tornyosulnak. Egyre kínosabb a helyzet, mert már tudom, mi fog következni: előkerül a szalvéta, térden gyorsan széthajtogatja, becsomagolja a sok-sok zsákmányt, és már a szatyorban is van. Majd folytatja a reggelizést, mintha mi sem történt volna…

Aki járt már szállodában, elsősorban közép- és magasabb minőségűben, azok számára már ismerős lehet a fenti példa. Utazásaim során megannyi ilyennel találkoztam, és egyre extrémebb mértéket ölt a gyűjtögetés. Volt, hogy egy idősebb néni úgy pakolt, mintha nem lenne holnap. A szatyorba bekerült egy nagyobb darab vaj, felvágott, sok-sok péksütemény, fél kenyér, főtt tojásból hatot számoltam, a méz sem maradhatott ki, és a kis üveges joghurtból is pár nehezítette a táskáját. A hölgy olyannyira belefeledkezett a csomagolásba, hogy egyszer csak megjelent a személyzet, és megkérte, hagyja ott a zsákmányt…

A cikk elején szereplő példa is a közelmúltban történt, napokon át ugyanez volt a műsor, annyi különbséggel, hogy – mivel őt nem kapcsolta le a személyzet – a zsákmány egyre nagyobb volt, a végén már olyan csomaggal távozott a reggeliről a család (naná, hogy mindenki hozzájárult a „beszerzéshez”), mint amit az egyszerű ember egy hétvégi közepes bevásárlás után cipel haza a szupermarketből. Történt mindez egy nem éppen olcsó nyaraláson, Ázsiában, ahol napközben akár 2-3 euróért is kaphatunk meleg főételt. Sőt, a reggelinél a kihelyezett narancslénél a félliteres üres palack is előkerült – már mondanom sem kell, hogy azt is feltöltötték…

S hogy fokozzuk: ugyanez a helyzet az all inclusive hotelekben is, ahol aztán végképp nincs semmi értelme a csomagolásnak, hiszen naponta több étkezés áll rendelkezésre, szinte mindig van mit enni, azaz semmi szükség nem lenne arra, hogy gyűjtögessenek, de mégis megteszik. Lehet, csak megszokásból, lehet, csak azért, mert „ki van fizetve”, így ez jár nekik? Talán sosem tudjuk meg.

A jelenség olyannyira elharapózott, hogy vannak szállodák, amelyek külön figyelmeztetést helyeznek el az étteremben, hogy ha valaki csomagol, akkor a szobára extra pénzt terhelnek, tehát legalább még egy reggeli árát ki kell fizetni, de az is előfordult már, hogy az ilyen gyűjtögető utasokat egyszerűen kizárták az étteremből – hiába volt „kifizetve”, már nem reggelizhettek, étkezhettek. Mert lehet, a személyzet nem veszi észre a csomagolást (vagy csak nem akarja látni), ám a sok-sok kamera és a biztonsági emberek mindent látnak. És lekapcsolják a pofátlan vendégeket.

Szinte biztosak lehetünk benne, a sok-sok szállodai lopás – amikor a szobákból eltűnik a fürdőköpeny, törölköző, dísztárgy, hajszárító, néha más berendezés is – mögött is ugyanezek a vendégek állnak. Sőt, az újabb trendre – miszerint környezetvédelmi okokból már nem kis kiszerelésben van a szobákban a sampon, tusfürdő stb. – is találtak megoldást: félliteres műanyag palackba pumpálják azt, és már a bőröndben is van… Hiszen „ki van fizetve”…

Nem árt tudatosítani: a szállodákból nem illik, sőt illegális csak úgy elhozni dolgokat. Nem így kell szuvenírre szert tenni! Akárhogy is nézzük a dolgot, ez lopás, és a tolvajok – azon túl, hogy kárt okoznak – kiteszik magukat annak a veszélynek, hogy lebuknak és eljárást indítanak ellenük, ami főleg külföldön nagyon kellemetlen tud lenni. Mert a lopás, a gyűjtögetés nincs „kifizetve”...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?