Mindennapi értetlenkedéseink

Rudolf Zajac nem nyuszi – ez kiderül a kormány programnyilatkozatából is, hiszen az egészségügyi miniszter bátran vállalja a népszerűtlen intézkedéseket is a kórházak felvirágoztatása érdekében. Szóvirágok tehát már most is teremnek, a kórtermekben viszont egyelőre csak penészvirágok nyílnak, itt-ott.

Jól indult a hét, hiszen a Dzurinda-kormány hétfőn addig-addig tárgyalt, amíg végül rábólintott saját programnyilatkozatára. Ez a kétségkívül jelentős siker azt igazolja, hogy legalább a miniszterek bíznak a kormányban. Jól meglepett a dokumentum bevezetője, amelyben az áll, hogy egy működőképes és nem drága államot szeretnének kialakítani. (Azt ugyan nem részletezik, hol, de hagyjuk magunkat meglepni.) Ha kukacoskodni akarnék (egyébként tényleg akarok), megkérdezném: Miért? Eddig talán nem működött az állam? Más kérdés, hogy hogyan. Az pedig, hogy mennyire volt drága, ugyebár, relatív. Mihez képest legyen olcsó az állam? Nekem nem drága a fél kiló borjúmáj a közértben, a szomszéd Ilonka néni viszont vasárnapi ebédre is csak csirkehátból főz levest.

Az országos viszonylatban is legbődületesebb kijelentések koronázatlan királya, Schuster államfő ezen a héten takarékra állította magát, mindössze egy említésre méltó dobása volt, amikor egyik korábbi tréfájának élét próbálta tompítani. Elmagyarázta, hogy amikor valami olyasmit talált mondani az EU szlovákiai nagykövetének, hogy inkább kerülje a szlovák kórházakat, no, akkor az csak jópofizás volt a részéről, az elnök úr élcelődni méltóztatott, most tessék nevetni. Mit mondjak, olyan jó vicc volt, hogy kollégáimmal egymás hasát fogtuk a röhögéstől, szegény Hofi meg foroghat a sírjában. És ki volt a hibás, mit tetszenek gondolni? Természetesen az újságírók, akik nem értették meg ezt a pompás élcet. Ugyan régen rossz, ha egy viccet magyarázni kell, de hát mit csináljon szegény államfő, ha egyszer nekünk, firkászoknak ennyire gyenge a humorérzékünk.

Ja, és értetlenek is vagyunk. Azt is megtudhattuk ugyanis a héten, hogy Csáky Pál miniszterelnök-helyettes legfőbb prioritása integrációs törekvéseink betetőzése. Tegnap meg is kapta az Egyesült Európa Küldetése Érem nevű polgári kitüntetést, amely azokat illeti, „akiknek van szívük és akik közös nyelven, a szív hangján beszélnek”. Mi viszont arra nem kaptunk választ, ki felel a romaügyekért a kormányban. Persze elmondta ő, csak már megint a kolléganőm volt a hülye, aki egy nyolcmondatos válaszból sem értette meg, mit akar mondani Csáky. (Most már tudjuk: semmit.) Még egyszer, majd harmadszor is próbálkozott, hiába. Egy sokatmondó no comment volt a válasz. Szerintem a miniszterelnök-helyettes a szív hangján beszélt, csak mi nem értettük.

Megoldja valaki a romák ügyeit? Meg sem kell kérdeznünk, jön a felelet, jól érthetően: ANO! Mi az Ruskóéknak? Amelyik párt az egészségügyet egy érvágással megreformálja, annak ez lepkefing! A sör és a borovicska is húsz korona, mondá Zajac miniszter, ezért aztán ha ugyanennyit kell fizetni egy receptért, abba még senki sem hal bele. Zajac azt reméli, hogy a reformnak köszönhetően nem zabáljuk a gyógyszert nyakra-főre. Még egy érdekes kijelentése volt az újdonsült egészségügyi miniszternek, nevezetesen, hogy az egészségügy reformjának nem a lakosság megsemmisítése a célja. Na, ekkor nyugodtam meg. ĺgy van: ha megsemmisítik a lakosságot, ki fizetne a gyógyszerekért.

Miközben lapozgattam az elmúlt hét újságjait, rádöbbentem egy hatalmas bűnünkre: tegnap nem vettük elő – Petri Györgyöt idézve – a húgyfoltos sliccből a nagy októberit. A noszf eseményeiről csak egy rövidhírt közöltünk, pedig a november 7-i nagy októberi szocialista forradalom „jelentős fordulópont volt a történelemben”. Legalábbis így véli Ivan Hopta, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának első alelnöke. Ő már csak tudja, hiszen ideológus.

Mi meg még mindig értetlenek vagyunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?