Mindenki karácsonya

A szenteste előtti napokon a konyhákban nagy a sürgés-forgás, jellegzetes illatok árasztják el a házakat. A fiatalabb generációk egészen másképp élik meg az ünnep előzményeit és eseményeit – az ajándékozásról nem is beszélve –, mint az idősebbek, akik a régi szerényebb társadalmi viszonyokban születtek és éltek. A szokások szerkezetében is lényeges változások történtek már, és történnek most is. Mivel a fejlődés a különböző társadalmi berendezkedésekben nagyon változó, ezért természetes az eltérés.

Jómagam az idősebb generációhoz tartozom, s bizony mások voltak a régi karácsonyok az én időmben, fiatal koromban, amikor a társadalmi és gazdasági állapot teljesen eltért a mostanitól. Nem emlékszem arra, hogy gyerekkoromban vagy még jóval később is karácsonykor nem lett volna hó. Igazi, 30-40 centiméteres hótakaró borította a határt és a falvakban a háztetőket. A karácsonyi készülődés csak az advent első napjával kezdődött. Nem hamarabb. Az adventi napokban szinte minden falusi udvarban disznóvágások és disznótorok voltak, ahol mindenki jókedvű és derűlátó volt, hangoltak a családok a közeledő ünnepekre. A hosszú téli estéken a rokonság kölcsönösen meglátogatta egymást, ami nagyon kellett az ünnepek előtt. A karácsonyfát az utolsó napokban szereztük be, és a hagyomány szerint kizárólag lucfenyő lehetett jellegzetes illatával.

Mi, gyerekek örültünk a hónak, hógolyóztunk, másfél méteres hóembereket görgettünk és raktunk össze mosolyt kiváltó szereléssel. A kis munkások karácsonyi dallal ünnepelték alkotásukat. De segítettünk szüleinknek is az állatok gondozásában, etetésében, s ha nagyon hideg volt kint, akkor a szobában a meleg kályha mellett sakkoztunk, malmoztunk, s ha többen voltunk, kártyáztunk, sőt, hogy nevessünk is, seggre verőt játszottunk, ami a vége felé egyre keményebb lett. Örültünk egymásnak.

Így jutottunk el a szentese előtti naphoz, december 23-hoz. Elkészítettük a karácsonyfára valót, ami többnyire hazai tárgyakból állt. Üzletből csak a szaloncukor, a színes papírba csomagolt csokoládé és a színes gömbök voltak. Díszek helyett többnyire csutkás piros almákat akasztottunk a tűlevelűre, a diókat ezüstös színű sztaniolpapírba tettük, és gyufaszálakra tűzve a karácsonyfára aggattuk. A fáról soha nem hiányoztak a gyertyák és a csillagszórók, amelyeket csak szenteste gyújtottunk meg. Néha nagyi kézimunkái is helyet kaptak a lucfenyő ágain. A fa alatt elhelyezett kézimunkás terítőre apám rátette a család nagy fekete Bibliáját, és a díszítés után elmondta a Miatyánkot.

Hárman voltunk testvérek, ajándékainkat a szüleink biztosították, mindenki azt kapta, amire szüksége volt akkor: cipőt, inget, pulcsit vagy könyvet. Mindenki kapott egy kis déli gyümölcsöt is, ami többnyire csak karácsonykor volt. Szenteste mindig halászlét és rántott halat ettünk, az édesség pedig udvari kemencében sült rétesek, mákos és diós tekert kalácsok voltak. Az ünnep meghittsége, öröme és a karácsony üzenete mindig bennünk maradt.

Boldog karácsonyt mindenkinek!