Minden nemzetnek joga és kötelessége törődni a határon túli nemzetrészekkel

Minden nemzetnek joga és kötelessége törődni a határon túli nemzetrészekkel, és az Országgyűlés által elfogadott kedvezménytörvény is illeszkedik az európai trendekbe - jelentette ki Fritz Tamás politológus pénteken a Teleki László Intézet és a XXI.

Minden nemzetnek joga és kötelessége törődni a határon túli nemzetrészekkel, és az Országgyűlés által elfogadott kedvezménytörvény is illeszkedik az európai trendekbe - jelentette ki Fritz Tamás politológus pénteken a Teleki László Intézet és a XXI. Század Intézet közös szervezésében megtartott konferencián.
Fritz Tamás utalt arra, hogy a Kádár-rendszerben igyekeztek nem tudomást venni a határon túli magyar közösségekről, mert úgy vélték, ha foglalkoznak gondjaikkal, akkor csak tovább rontják élethelyzetüket.
Schöpflin György, londoni egyetemi tanár elmondta: a kedvezménytörvény egy kísérlet Magyarország és a határon túli magyarok együttélésére. Véleménye szerint a törvény problémákat hívott létre néhány országban, s a szomszédok nem kedvelik, noha összhangban van az európai joggyakorlattal.
Schöpflin György jelezte, hogy Európa számos országában alkottak hasonló törvényeket. Egyúttal megjegyezte, hogy a finn, a görög és az ír törvények messzebb mennek bizonyos kedvezmények megadásában, mint a magyar szabályozás.
Varga Attila, a román parlament képviselője arról szólt, hogy számára egyaránt érthetetlen volt a román és a magyar kormány győzelmi ünneplése a velencei bizottság állásfoglalása után. A képviselő elmondta, hogy a kedvezménytörvény tulajdonképpen megegyezik a magyar alkotmány előírásával, mely szerint Magyarországnak felelősséget kell vállalnia a határon túli magyarok iránt is. Úgy látja, hogy a törvény a szülőföldön való boldogulást segíti elő, és nem szorgalmazza az elvándorlást.
Varga Attila méltatta, hogy a törvény a jogosultak körét a szabad identitásvállalás alapján határozza meg. Véleménye szerint a román félnek nincs igaza, amikor azt hangoztatja, hogy a törvénynek a határon kívüli hatálya van.
Kérdésre válaszolva Minden nemzetnek joga és kötelessége törődni a határon túli nemzetrészekkel Varga kijelentette: amennyiben a román vagy a magyar fél közvetítő szerepre kéri fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, akkor minden további nélkül vállalják az egyeztetést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?