Mikloško, trauma

Megkövette a szlovákiai magyarokat a kereszténydemokrata partizán, František Mikloško. Akciójától persze minden szlovák politikus elhatárolódott, vagy legalábbis megpróbálta nem kommentálni, esetleg megháborodott, mint Ján S. Még a kereszténydemokraták sem vállaltak sorsközösséget képviselőjük gesztusával, ők is magánakcióról beszéltek, de bizalmukról biztosították őt, amivel azért jelezték, a nézetek nem különböznek alaposan, csak ők testületileg nem merik bevállalni a pardont. Gyorsan homályos célzást tettek arra vonatkozólag, hogy kölcsönös lépések és gesztusok kellenének, de hogy pontosan miről van szó, azt csak sejteni lehet. (A szuffiták mögött azt suttogják, hogy készült már egy dokumentumkezdemény, amely a két nép közötti kölcsönös pardont feszegette volna, ám megakadtak a tárgyalások, mert az egyik oldalon nem volt meg hozzá teljesen az akarat.)

Magyarországon – persze – mindenki nagy megkönnyebbüléssel fogadta az első fecskét, még ha az nem hivatalos is. Egyesek önmagukat látták igazolni Mikloško által, mások pedig belátták, hogy léteznek gesztusok, amelyek csak önmagukért születnek. De Budapesten valahogy elfelejtették azt megemlíteni, hogy a bocsánatkérésnek kölcsönösnek kellene lennie, mert mindkét oldalon traumatizál a múlt, mert mindkét oldalon vannak vélt vagy valós sérelmek, vannak jóvátehetetlen dolgok, amelyeket csak gesztusokkal lehet oldani. Egy kis nagyvonalúság kell, kellene – mindkét részről. S ha az egyikben ez nincs meg, az nem lehet hivatkozási alap a másiknak, mert nem lehet. S a legnagyobb badarság most az lenne, ha abban kezdenénk versenyezni, kinek komolyabbak a sérülései, s kinek mélyebbek a sebei.

Ezzel az egész szép hétvégi történettel egyébként csak egyetlen baj van, de ez nem Mikloško hibája. Nekem már nem trauma az, ami 1945 és 48 között történt. Szomorú vagyok miatta, de nem traumatizál. Traumatizálta viszont a nagyszüleimet meg a dédszüleimet; rajtuk sebeket ejtettek, s nekik ez a gesztus nagyon sokat jelentett volna, ám ma már kevesen vannak, akik konkrét emlékeket őriznek erről az időszakról. Korábban kellett volna ezt megtenni, hogy nagyon konkrét megkönnyebbülést hozzon azoknak, akik érintettek. Nekünk, akiket csak a szele legyintett meg a történelem ama szakaszának, körülbelül ennyit tesz a gesztus: František Mikloško nyerte a Gentleman Grand Prix-t (gratulálunk, a pezsgőt később küldjük el).