Mikloš „kampánybírsága”

A posztkommunista Közép-Európában újabban kétségkívül az ún. „gazdagok” – értsd, a multinacionális cégek (is) – rendszeres szívatása a sláger. Ez ügyben nekünk sem kell a szomszédba, mondjuk Magyarországra mennünk példáért. Lásd a jobboldalon szinte egyeduralkodó Orbán Viktorék legfrissebben kínált, ún. „gazdagokkal” szembeni offenzíváját. Elég, ha itt vesszük szemügyre Ivan Mikloš – egyáltalán nem mellékesen, ő is egy jobboldali gazdaságpolitikát hirdető és ez idáig gyakorló kormány pénzügyminisztere – Slovnaft ellen folytatott lélektani csörtéit.

A miniszter úr véglegesnek szánt verdiktje szerint azért kellene a részben magyar állami érdekeltségű, ám túlnyomórészt multinacionális olajvállalat itteni érdekeltségének bírságot fizetnie a szlovák államkincstárba, mert az utóbbi három évben, úgymond, az „árfegyelmet megszegve, indokolatlan nyereségre tett szert”.

Mármost, ki az a közép-európai közember, akinek nem csillan föl a szeme egy ilyen intézkedés hallatán? Merthogy, úgy gondolhatnók az affér kapcsán – mi közemberek(?) –, igenis szívják meg végre a szemét gazdagok is! Ne csak a „szegény, szerencsétlen, ágrólszakadt emberek” szenvedjék meg a kapitalizmus vívmányait...

A gazdaságilag mostanában oly előszeretettel „szlovák tigrisnek” aposzrofált ország háza táján nem ez a Slovnaft elleni fenekedés az egyetlen „gazdagokra” hajtó diszkriminatív állami szándék. Ugyanebben a műfajban ugyanis az alig pár napja elfogadott, vagyoneredetet firtató törvény sem semmi. A szóban forgó jogszabályt szentesítő 114 parlamenti képviselő – köztük a Magyar Koalíció Pártja képviselői – nyilván úgy gondolták a minap, hogy igenlő szavazataikkal, ha az isten lábát nem is, de megfoghatnak maguknak számtalan mezei választópolgárt, bespájzolandó őket a közelgő megyei és parlamenti választásokra. Elvégre a mindenek fölötti egyenlőséget hirdető, hivatalosan letűntnek nyilvánított kommunizmusban nevelt állampolgárok többségének épp úgy sajátja a sárga irigység, mint a mindenre kiterjedő idült önsajnálat – ezekből van aztán a jó kis ellenségkép... A törvény valószínűleg ezért teszi lehetővé, hogy ez év szeptember elsejétől bárki feljelentést tegyen, ha gyanúsnak vél bármely magánvagyont, amelynek értéke szerinte(!) meghaladhatja a mindenkori minimálbér ezerszeresét. (Jelenleg 6,5 millió korona ez az összeg.) Mármost, ugyanekkora összegbe lefogadható, hogy olyan feljelentgetési haddelhadd lesz itt rövidesen megint, mint annak a rendje...

Persze csak azért van mindehhez köze a Slovnaft megbírságolását szorgalmazó szándéknak, mert esetében is a vagyon eredetét vizsgáló intézkedésről van szó. Történik mindez deklaráltan piacgazdasági körülmények között! A különbség ebben a hasonlóságban az, hogy míg a vagyon eredetének vizsgálatát szorgalmazó törvény tulajdonképpen az egyes állampolgárra hárítja a kutakodás felelősségét, addig a Slovnaft megbüntetését az állam pénzembere „saját ötletből” kezdeményezte. Hasonlóság még a különbségben, hogy a Slovnaftnak kirótt, közel másfél milliárd koronás bírság gyaníthatóan ugyanúgy a kiszemelt majdani választók sunyi becserkészését célozza, mint az azokat spicliségre ösztönző – egyébként nyilván vastagon alkotmányellenes – törvény. Ezenközben a benzin közel 40 koronás árának körülbelül a fele folyamatosan így is az államkincstárba kerül a plebsz zsebéből, különféle adók formájában.

No most akkor, miért olyan bazi drága itten a benzin és ki is szívja ezt meg...?