Vélemény

Miért ne keressünk erkölcsöt a politikában?

Politikai jóslat erkölcsi alapon nem működik, csakis a szembenálló felek érdekei és ereje alapján. Példa erre a magyar EU-biztos személye és jelölése.
Szombathy Pál

2019. szeptember 14. 19:30

trocs
A jelölt. Trócsányi László. (TASR/AP-felvétel)

Jó ideje olvasni úgynevezett bennfentes magyarországi sajtóinfókat arról, hogy Trócsányi László uniós biztosi jelölését előbb-utóbb vissza kell vonnia a Fidesznek, mert tarthatatlan a korábbi igazságügyi miniszer helyzete Európában. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke úgysem vállalja őt új „kormányában”, személye a magyar jogállamiság lebontójaként szimbolikus – a volt nagykövet és alkotmánybíró az antidemokrata „gonosz” megtestesülése, Orbán-utáló magyar ellenzéki, illetve európai baloldali szempontból.
És különben is, teljesen mindegy, mire jelölik Trócsányit, vagy kit jelölnek helyette majd, hiszen a pária Magyarország eleve nem számíthat a körömvirágkrém-tubusok átméretezésének felügyeleténél vagy az ázott ürgebőr folyamhalászati szabályozásánál komolyabb EU-biztosi posztra. Erre fel mi történt?

Először ejtsük el a medvét, aztán tárgyaljunk a szűccsel.

(Orbán Viktor Trócsányi László EU-biztosi jelöléséről)

Trócsányit az új Európai Bizottság német elnök asszonya az EU bővítéséért és szomszédságpolitikájáért felelős biztosnak jelölte. Semmi uborkagörbület-felügyelet, helyette kőkemény diplomácia, stratégiai feladat a kirakatban. Ezt a területet Orbán Viktor már négy éve is szerette volna megszerezni, akkor nem sikerült, most igen.

Van egy jelenség, amit úgy hívnak az európai blablában, vagy tolvajnyelven, hogy bővítési fáradtság: Nyugat-Európa országai belefáradtak a bővítésbe… Én viszont úgy látom, nem szabad megállni, a V4-ek egységesen támogatják, hogy bővítsék az Európai Uniót a Nyugat-Balkán felé.

(Orbán Viktor a Kossuth rádióban)

A kurzus gyűlöletéből fakad Trócsányi lealkalmatlanozása – és az utálat nem a józan ész és elemzőképesség barátja. A politikában magánerkölcsöt keresni súlyos tévedés, a közérdek teljes félreértése; a közélet és demokrácia működésének ismerethiányából vagy politikai vakságból fakad. A politikai érdekegyeztetés nem a magánemberi moralitás szabályait követi, hanem a szereplők akaratát, szempontjait és legfőképpen erejét. Innen nézve pedig az történt, hogy a visegrádi országok egységesen léptek fel, tehát erőt mutattak az erősebbeknek, s ehhez egy igazán erős szövetségest is találtak a francia államfő személyében.
Orbán és Macron barátokká váltak volna? Ugyan, az érdekeik lettek közösek a német centrummal szemben szerveződve. A magyar kormány a tárgyalási pozíció érdekében alkalmazott erőben hisz, míg baloldali ellenzéke inkább abban, hogy érdemes puhábbnak lenni, megfelelni az európai centrum nézetrendszerének, mert ez a lojalitás elnyeri jutalmát.
Európa-hívő éltanuló kontra szalonképtelen fekete bárány, ahogyan ők látják. Szuverén nemzeti politika kontra behódolás és kiszolgálás, ahogyan a magyar jobboldal látja. Közben viszont politikai értelemben alig van erkölcsös, illetve erkölcstelen politikus. A politikai közösség által megválasztott és meg nem választott politikusok vannak. Bátrak és gyávák, színesek és szürkék. Hasznosak és pojácák. Meg léteznek börtönbe zárt tolvaj politikusok és vannak nyakon nem csípett jómadarak. Minden oldalon.
Trócsányi sorsa sem valamiféle morális boncasztalon dől majd el, hanem az Európai Parlament politikai vitáiban: valakit valamiért, valamit valakiért, egy ütés jobbra, egy a balnak alapon. 

A törvények olyanok, mint a kolbász. Jobb ha nincs ott az ember, amikor készülnek.
 
(Otto von Bismarck)

Nincs remény a politika megértésére morális megközelítésből: hazudni például a magánéletben is lehet kegyes tapintatból, hát még a köz előtt, ahol egyszerűen lehetetlen elmondani mindent őszintén a választóknak, ahogyan mondjuk egymás között, barátként sem úgy beszélünk, mint egy hivatalos fórumon. Az érzelmi, mások felett ítélkező, megbélyegző közbeszéd is csak álca, amely a valódi érdekek elfedésére való.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Gál a legszigorúbb büntetést kéri Jankovskának

A közös választási pártról tárgyal a Híd és az MKP elnöksége

Uhrík miatt törölték a vitaestet

Kábítószer miatt razziázott a rendőrség a Rimaszombati járásban

A szlovák emberjogi központ szerint diszkriminatív a fiatal szülőknek járó hosszabb szabadság

Hrnčár a trencséniek új edzője

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!