Mi mennyi?

Az elmúlt két hétben két komoly választási eredményt elemeztek mindazok, akiknek ez a dolguk. S mindazok, akiknek ugyan nem ez a dolguk, de politizáló emberként akár közösségben, akár kocsmaasztalnál fontosnak tartották értelmezni a történteket. S valamiben igenis van közmegegyezés.

Például abban, hogy miután Adrej Kiska 20 százalékkal megelőzte Robert Ficót, aaaaakkora, de akkora mandátuma van, mint a ...mint a Grassalkovich-palota. Hát akkor nézzük. Az elnökválasztás második fordulójának napján Szlovákiában 4 millió 406 ezer 261 aktív választójoggal rendelkező állampolgár élt. Kiska 1 307 065 szavazatot kapott. Igaz ugyan, hogy ez a választáson részt vevő polgárok 59,4 százalékát jelenti, de az összes választásra jogosult polgárnak csak 29,66 százaléka. Így azért mégsem aaaakkora a mandátum, nemde.

Nézzünk a 2012-es szlovákiai parlamenti választást, amelyben ugye a Smer 83 madátumot szerzett (hét hiányzik az alkotmánytöbbséghez). Akkor 4 392 451 jogosult választó volt, a Smer listájára 1 134 280 adta le voksát. S míg a 83 mandátum a parlament 55,3 százalékát jelenti (az alkotmányos többség 60 százalék lenne), a választási eredmény 44,41 százalék volt, de az összes választónak ez csak 25,8 százaléka.

A friss példa: a magyarországi (és külhoni) választók száma egy hete 8 034 394 volt. Mint tudjuk, a választóknak két szavazatuk volt, a listás és az egyéni. A listás eredmény a Fidesznél 2 188 269 szavazat, ami az összes választó 27,23 százaléka. (A listás eredményt nézve a baloldali tömb pártjai pl. az arányokat tekintve több mandátumot kaptak, mint a Fidesz. Ezt csak azoknak, akik a rendszert önmagát bírálják – a Fidesz egyéniben tarolt). Az egyéninél a Fideszre 2 097 882-an szavaztak, ami 26,11 százalékot jelent, de ez többségi rendszer – a többségiben pedig a győztes visz mindent, így ezt nem taglaljuk. A 27 százaléknyi eredménnyel viszont egy mandátum híján a Fidesz alkotmányos (kétharmad, ami több mint a Szlovákiában szükséges háromötöd) többséghez jutott. Tehát megint csak nem egy óriási többség jóformán abszolút mandátumot ad a győztesnek.

Egyik választási rendszer sem fedi teljesen a választói preferenciákat – már csak a bejutási küszöb miatt sem. A nem választó választók preferenciáit pedig kétféleképpen magyarázhatjuk: vagy tudomásul vették, hogy a legerősebbeket támogatják – ez a számtani valóság – vagy azt nézzük, hogy az összes választópolgárból mennyi NEM szavazott a győztesre, tehát mennyi UTASÍTOTTA el a győztest. Na és az sem mellékes, hányan utasítottak vissza mindenkit a kínálatból. Persze, a győztesek mindig (nem csak a Fidesz) az első verziót látják helyén valónak. A mindenkori hatalmat visszafogottságra és higgadtságra intők viszont a második értelmezést preferálják – így vagyok ezzel magam is. Elsöprő többségről majd akkor értekezzen bárki, amikor az összes szavazó 50 százaléka plusz egy szavazat lesz a tarsolyában. Hazai példával élve az eeeeeekkora mandátumot majd az első választási körben győzni tudó államfőnek hiszem el.