Mezgerlők

Aranyos napfényben úsznak a mezők. Az utolsó fagymentes októberi nap délelőttjén, míg a csillogó aszfaltcsíkon, a városok közötti ütőéren zúgva suhannak el az autók, addig kint, a barnára kopott enyhe lankán látszólag céltalanul bóklászó emberek tucatja járkál fel s alá. Gondolná az ember, tán gombát keresnek, vagy valaki elveszett értékét, de nem. Nem bizony! Mezgerelnek! Vagyis, hogy aki a tájszót nem ismeri, az is megértse: a betakarítás után még a mezőn maradt termést gyűjtögetik öszsze. Érdekes a kép. Van a mezgerlők között, aki kétkerekű kiskocsival ballagott ki ide, a falutól jó néhány kilométernyire elfekvő kukoricaföldhöz, van, aki ócska, veterán autócskáját avanzsírozta fel terepjáróvá, de olyan is, aki ugyancsak modern, tavalyi évjáratú, négykerék-meghajtásúval érkezett, magasított utánfutóval és bérbe mezgerlő, pofa sörért, doboz cigarettáért dolgozó munkásokkal. Ő már rest lehajolni, hát azokkal végezteti a munkát. Az általuk kutatólánc alá fogott terület közelébe se a kétkerekes kocsival kiballagó kisöreg, se a nyugdíjpótláshoz malackákat tartó, veterán autóját átképező egykori tanárember nem közelít. Csend van, néhány varjú lassú lebbenése, a helyben kifosztott kukorica susnyájának surrogása, a letiport górék pattogása adja a háttérzajt. Élni kell! Gyűjtögetni, ki tudja, milyen tél lesz, ki tudja, mit hoz a holnap, lehet, hogy jövőre már mezgerelni is tilos lesz. Pedig egészen hasznos tevékenység ez. Egy nap akár három-négy zsáknyi lefosztott kukoricacsövet is össze lehet gyűjteni. Vagy akár két három zsáknyi apróbb krumplit. Élni kell, Európa ide vagy oda, előbb van a száj a polgárérzésnél. E vidéken pedig, az Ipolytól a Sajóig, a Csetnek pataktól a Macskás ér melletti mezőkig minden kukoricacsőnek, minden elmaradt maréknyi krumplinak értéke van. Mert ide lassan út se vezet, vonat se jár, a delegációk pedig a szürke aszfaltcsíkon végigsuhanó fekete autóikból nemigen látják, mi is fő a falu széli toprongyos házikó sparheltjén. Meg azt se, miért kell egy doboz cigiért, egy pofa sörért elmenni napszámba. De a remény szele egyszer ide is ellobogtatja azt a sokcsillagos kék zászlót, hogy valami más is legyen már, ne csak az örökös mezgerlés, a szívet terhelő holnapféltés sötét gondolata.