Meyerling és Trianon

A felbujtók (feltehetően a német császári udvar táján keresendő személyük) és a végrehajtók (kilétükről még sejtése sincsen senkinek) Rudolf főhercegnek és politikai barátainak azt a tervét kívánták megakadályozni, amely a monarchia számára oly végzetes berlini szövetség helyett francia–orosz orientációt tartott hasznosnak.

Rudolf állítólag a spanyol etikett szorítása ellen lázadt fel; apja, I. Ferenc József vaskalapos magatartása ellen, valójában pedig határozottan szembeszegült politikájával, valamint szükségesnek tartotta a Habsburg-birodalom belső átalakítását és külpolitikai irányváltását. Rudolf igen messzire ment: közvetítők útján kapcsolatba lépett a Tigrissel – így nevezték Clemenceau-t, a francia politika egyik vezéregyéniségét, aki helyeselte terveit, és sokat remélt megvalósulásuktól.

Természetesen az akkor még hagyományosan rossz német–francia viszony végleges megoldását remélte, ha Berlint egyetlen fontos európai szövetségese, a bécsi udvar magára hagyja, és persze ez felgyorsíthatta volna az 1871-es vereség miatt szükségesnek tartott francia reváns folyamatát. Rudolf még egy röpiratot is kiadott Julius Felix álnéven Párizsban Ferenc Józsefnek címezve, amelynek irányát lehetetlen volt félreérteni, és nem volt nehéz következtetni az álnév mögé rejtőző szerző kilétére sem. Ilyesmiket olvashattak az érdek-lődők, akik számosan voltak az európai politikai csinálói között, noha a címzett – amennyire ezt tudni lehet – nem olvasta az opust: „Könyörgök, Felséged szakítson Németországgal, amíg még ideje van rá. Keresse a megegyezést Oroszországgal! Európában csak egyetlenegy szövetségnek van értelme, és ez a szövetség Ausztriának Oroszországgal és Franciaországgal való megegyezésén alapulna...”

A Párizsban élő idős magyar hírlapíró, történész, Fejtő Ferenc évtizedek óta foglalkozik a monarchiával, s 1988-ban franciául megjelent és 1990-ben magyarra, majd csehre is lefordított könyve, a Requiem egy hajdanvolt birodalomért élénk vitákat váltott ki. Ugyanis Fejtő valószínűsíti Des Cars elméletét.

Fejtő Ferenc szerint Rudolf ugyanúgy politikai merénylet áldozata volt, mint 1914-ben Szarajevóban Ferenc Ferdinánd, aki Rudolfot követően lett a trón várományosa. Mindkét esetben a német érdekek kerültek veszélybe, a brutális akciókra ez késztette Vilmos császárt és a pángermán érzelmű osztrákokat.

Egyelőre inkább csak közvetett bizonyítékok szólnak e teória mellett. Kétségtelen, hogy kinek, kiknek az érdeke volt, hogy Rudolf, valamint Ferenc Ferdinánd plánumait meghiúsítsák, noha természetesen az is kétséges, hogy ha trónra léphettek volna, a monarchia apparátusa mennyire engedte volna meg az uralkodó szándékainak valóra váltását. Ugyanakkor hiányoznak – és örökre eltűntek, ha voltak ilyenek egyáltalán – a közvetlen bizonyítékok. Érdemes azonban Fejtő következtetését idézni: „Az egész horrortörténetből főleg azt emelhetjük ki, hogy azoknak a magyar politikusoknak, akik, mint Károlyi Mihály, a Franciaországgal való szövetséggel szerették volna helyettesíteni a német imperializmussal való Ferenc József-i összefonódást, magában az uralkodóházban is voltak szövetségeseik, és elsősorban Rudolf, akinek Clemenceau-val együtt kidolgozott tervének megvalósulása valószínűleg elkerülhetővé tette volna az első világháborút is.”

Hatmillió halott – ennyi volt az első világháború embervesztesége, és a Párizs környéki békeszerződésektől egyenesen vezetett az út Hitler hatalomra jutásához, a második világégéshez. Rudolf főherceget Rezsőként emlegették életében magyar hívei, s talán ebben annak is szerepe lehetett, hogy a Habsburg-házban mindig kötelező magyar nyelvleckéket Jókai Mórtól vette. És Ferenc József ágya felett haláláig az aradi tábornokok kivégzését ábrázoló festmény függött, Rudolf pedig inkább édesanyjának, Erzsébet királynőnek magyarbarát érzelmeit követte. Úgy tetszik, hogy ezek az érzelmek nem maradtak a magánszférában, hanem politikai reformokra ösztönözték volna a főherceget. Talán.

Manapság sok illúzióval idézik azt a hajdanvolt monarchiát, a „régi, szép békeidőket”. Némelyek hozzáteszik, hogy ezek a békeidők „Ferenc József-iek” voltak. Nincsen sok okunk ennek az illúziónak a táplálására. Hiszen éppen a legnagyobb urak érezték ennek az épületnek a korszerűtlenségét. Okulni azonban lehet és kell. És ne csalja meg látásunkat, hogy mindaz, ami utána következett: összehasonlíthatatlanul rosszabb, tragikusabb volt. Ezt akarta volna Rudolf elkerülni? Az első világháború alapjaiban változtatta meg a világot. Valóban elkerülhető lett volna? A kérdésnek nincsen politikai értéke és érdeke, a múlt nem változtatható meg, bár sokan próbálkoznak ilyesmivel. Ám megbecsülésünk jár azoknak, akik tenni akartak, hogy a történelem folyása más irányt vegyen. Fejtő szerint Rudolf főhercegnek is, akiről alig szoktunk beszélni, és Károlyi Mihálynak is, akit viszont sokan hazaárulóként aposztrofálnak napjainkban. Tisza István szobra pedig háborítatlanul áll Debrecenben, Károlyiét pedig meggyalázni szokták.