Merkelt temeti a német sajtó

Angela Merkel kudarcaként értékeli a német sajtó a Mecklenburg–Elő-Pomeránia tartományi választást.A legnagyobb példányszámú lap, a Bild szerint a szavazók ismét megbüntették Angela Merkelt, azidegenellenes AfD pedig profitált az elégedetlenségből.

Angela Merkel kudarcaként értékeli a német sajtó a Mecklenburg–Elő-Pomeránia tartományi választást.

A legnagyobb példányszámú lap, a Bild szerint a szavazók ismét megbüntették Angela Merkelt, az

idegenellenes AfD pedig profitált az elégedetlenségből. Az erjedés még a menekültválság előtt kezdődött, és a politika és a média nem vett tudomást a globalizációtól, a leszakadástól és a káros hatásúnak érzett idegen kultúrák túlsúlyba kerülésének veszélyétől való félelmekről. De az AfD egyelőre csak a tiltakozó szavazók pártja – írta a Bild.

A Die Welt kiemelte, hogy ez a kis tartomány nem túlságosan fontos, de meglehet, hogy a CDU rossz eredménye miatt Merkel ellenfelei előjönnek a fedezékből. Azonban az is lehet, hogy a legnépesebb tartományban, Észak-Rajna–Vesztfá-liában 2017 tavaszán tartandó választásig eltart még a morgolódás, és csak utána kezdődik a leszámolás, ha a CDU ott is gyengül.

A Spiegel A tiltakozó szavazók győzelme címmel közölt elemzést, amely szerint az AfD pedig végképp megvetette lábát az ország keleti részén, az egykori NDK területén. A CDU számára az elképzelhető legrosszabb forgatókönyv valósult meg, az eredmény még úgy is összeomlást jelent, hogy a tartományban csak 1,33 millió szavazó van.

A Süddeutsche Zeitung a Láncfűrészes mészárlás című kommentárjában kiemelte: az AfD átalakítja a pártokat, láncfűrészével Merkel pártjából és a szociáldemokratákból is darabokat vág ki. Sikere annak jelképe, hogy Angela Merkel már nem tud kikapaszkodni abból a hullámvölgyből, amelybe a menekültválság miatt került, és az egész Európában grasszáló jobboldali populizmus immár Németországban is gyökeret eresztett.

A Der Tagesspiegel Merkel kancellárságának vége? címmel közölt kommentárt. Úgy véli, a félelem a tavalyi menekülthullám megismétlődésétől az AfD-hez tereli az embereket. Így a 2017. szeptemberi Bundestag-választásig az a fő kérdés, hogy meg tudja-e akadályozni Merkel a menedékkérők újabb tömegeinek beáramlását. Ha nem, kancellárságának még a választás előtt vége lesz – jósolja a lap.

A Berliner Zeitung szerint az AfD tavaly ügyesen váltott, most már nem az euró ellen harcol, választóit egyes-egyedül az idegenektől való félelemmel mozgósítja, javasolt megoldása pedig a bezárkózás. Az AfD szavazói „egy nem is létező pártra” szavaznak, hanem a tiltakozást választják, és az AfD ideális a düh, a csüggedtség, a félelem kivetítésére. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?