Memoár, nem nekrológ

Dzurinda – bár nem tehetett volna jobbat pártjának – ezzel a lépéssel nagyjából hároméves késésben van. Két, aránylag sikeres választási ciklus és kormányfői munka után a demokratikus államok nagy részében a politikus kivonul a csúcspolitikából. Ritka kivételek akadnak, de nagyon kevés a harmadik ciklus és még kevesebb a nagy visszatérés. Mindez nem azért történik, mert így szokás, hanem azért, mert a népszerűséget mindenképpen fontos tényezőként kezelő politikában az arcok gyorsan kopnak. A médiapolitika világát éljük, a választónak szüksége van arra, hogy lássa, addigi pártja megújulni és eseményeket reflektálni képes. Ezt Dzurinda közel három évig nem volt hajlandó figyelembe venni, az SDKÚ-ra úgy tekintett, mint gyermekére, amely fölött apáskodnia kell még, sikeresen eltávolította pártja legnagyobb botrányhőseit, de azokat is, akik a helyére léphettek volna. Most állíthat az SDKÚ egy nem megunt, s főleg az előző kormányzatban nem kompromittálódott vezéralakot. Ha ez három éve történik meg, az SDKÚ akár 20 százalékos pártként is várhatná a választást.

A botrány, amelyet most zseniális stratégiai húzásként élhet meg Fico, nem biztos, hogy a Smer malmára hajtja a vizet. Fico ugyanis megszabadult pofozógépétől, most már nincs kit szapulnia, egy új SDKÚ-vezérjelölt vígan belemosolyoghat Fico és cinikus kiszolgálóinak arcába, számon kérhet és hitelesen ostorozhatja a kormánygarnitúra klientúrakiszolgáló vezéreit.

Szögezzük le: a Dzurinda kormányok botrányai nem bocsánatos hibácskák, hanem komoly botrányok. De a történetírás és a sajtótörténet nem 2006-ban kezdődtek, van, aki emlékszik még, Dzurinda kormányainak botrányait a sajtó robbantotta ki, kezdve Palacka telekommunikációs tenderével, folytatva a „skupinka” afférral, a vasúti vagontenderrel befejezve. Nem Fico és emberei göngyölítették föl ezeket, hogy győzelemittas mosollyal közöljék, hanem az a sajtó, amelyik most a kormányzat legnagyobb vélt ellensége. S szögezzük le azt is, a jelen kormánygarnitúra egyik arca az országot a csődbe vitte, miközben kocsmárosból csinált energetikai vállalkozót, családi klánból nagyiparost a közmédiából meg kormányzati rekámügynökséget. A másik arc sem józanul, sem sárga földig részegedve nem tud számot adni limuzinjai, repülői, helikopterei és cégei származásáról. A fő arc pedig lehet dühös, kiabálhat a mikrofonba, amit akar, és vigyoroghat most cinikusan, pénzügyminisztere jachtkirándulását, milliárdos közbeszerzés falújságon való kihirdetését nagyon nehéz lenne überelni. Ehhez képest Dzurinda kismiska, még ha pártjának ügyeit nem is bocsáthatjuk meg csak azért, mert most megtette, amit meg kellett tennie. Nem a nekrológját írjuk, csak a memoárjai egy részét, azokat akár be is fejezheti idővel.

Jana Dubovcová  bírónő a napokban tette le a talárt és indul a politikába. Az SDKÚ-ban. Kíváncsian várhatjuk, hogy a bírósági korrupció  ellen nyíltan fellépő, főnöke maffiakapcsolatait nyíltan bíráló, a bíróságok megújulásán kenőpénz nélkül dolgozó exbírónőnek hogyan néz majd a szemébe az a garnitúra, amelyik egyenes adásban alázza meg a rendőrséget, a bíróságokat, a vállalkozókat, ezáltal mindannyiunkat. S kíváncsian nézhetjük, vajon nem korrumpálódott, tiszta arcok megjelenése a politikában megmozdítja-e Fico népszerűségi mutatóit. Ha nem, akkor rossz éveknek nézünk elé, de akkor meg is érdemeljük azokat.