Mélyül a válság

Andrej Danko hétfőn felmondta a koalíciós szerződést, a tegnapi pártelnöki csúcstalálkozó pedig sikertelenül zárult. Csak a kötelező panelek hangzottak el („folytatjuk”, „nincs alternatíva”, „pénteken megegyezünk”). Az, hogy a villámhárító szerepébe kényszerült Bugár Bélát küldték a sajtó elé, mutatja, hogy elmérgesedett a viszony a Smer és az SNS elnöke között. 

Az, hogy a válság mélyebb, leginkább az SNS és a Smer vezetéséből szállingózó hírek mutatják. Ficóékat sokkolta Danko hétfői levele. Az SNS névvel vagy név nélkül nyilatkozó elnökségi tagjainak szavaiból pedig kitűnik: felgyülemlett néhány probléma, melyek frusztrálják a nacionalista pártelitet. Például – és ez is beszédes jele annak, mik az SNS prioritásai – úgy érzik, a Smer indokolatlanul blokkolja az államigazgatásban és az állami cégeknél történő személycseréket. Nem csoda. Eddig minden kormányváltásnál kisöpörték a régi vezetőket – függetlenül attól, szakmailag megfelelőek voltak-e –, majd a sajátjaikkal töltötték fel a járási hivatalokat, igazgató- és felügyelőtanácsokat stb. 2012 és 2016 között a smeresek ültek mindenütt, érthető, ha Ficóék nem akarják félreállítani saját embereiket az SNS-esek kedvéért. A zsákmány mindenkinek fontos. 

Ezek a felfokozott koalíciós stresszhelyzet tünetei. A válság megértésében ugyanakkor kulcsfontosságú Andrej Danko személye. Az SNS elnökének van egy álma: miniszterelnök akar lenni. Azután, hogy az SNS-t kifelé szalonképes párttá tette, bevitte a parlamentbe, kapós arává tette és kormányba juttatta, úgy érezhette, az álmok arra vannak, hogy valóra váltsák őket. 

Ám a realitás ismét szembejött. 

Az utóbbi bő fél évben Danko egy számára addig új jelenséget tapasztalhatott meg: pártja növekedése megállt, ő maga pedig fokozatosan közröhej tárgya lett. A gondokat a nemrég kirobbant Plavčan-botrány tetézte. Az SNS itt 2006 és 2010 közötti arcát mutatta: nulla szakértelem, amatőr lenyúlások. Ján Slotának akkor ez elég volt, a részeges pártelnök józanul látta saját korlátait: megelégedett a zsákmányszerző koalíciós csendestárs szerepkörével. Danko a múlt héten azt láthatta, hogy amíg ő miniszterelnöki álmait szövögette, az SNS lassan, de biztosan visszacsúszott oda, ahonnan regnálása elején indult: egy kicsi, de hangos, az értelmes emberek által kínosan került közpénzfosztogató párt – az egyetlen különbség, hogy nem szidja a magyarokat. Ez lehetett az a lelkiállapot, amelyben Danko 19-re lapot húzott. 

A következő napokban meglátjuk, mit kap. Segítünk: semmit. 

Vagy lenyeli, hogy legfeljebb pár barokkos körmondattal egészül ki a koalíciós szerződés, vagy magára rántja az asztalterítőt. Igaz, utóbbi egyik kormánypártnak sem érdeke. Engedni viszont aligha fognak, főleg nem a Smer.