Méltatlan megemlékezés

Prága

Keserű, ám egyben tanulságos is volt a tévében figyelemmel követni, mennyire másképpen emlékeztek a bársonyos forradalom évfordulóján az egykori közös állam két utódállamában.

A minden helyzetben kreatív csehek a súlyos járványhelyzet ellenére kiváló ötlettel álltak elő. Aneta Langerová jelképes időpontban, 17 óra 11 perckor a prágai Nemzeti Színház erkélyéről elénekelte el a rendszerváltás ikonikus dalát, a Modlitba pro Martu címűt, a közmédia élőben közvetítette, és az utcákon is kihangosították. Felidézve a letűnt rezsim által meghurcolt Marta Kubišová és sorstársai helytállását.  S ekkor Csehország középületein nemzeti színű fények gyúltak. Kisebb csoportokban helyezték el az emlékezés és a tisztelet virágait a cseh főváros emlékhelyén, a Národní třídán, ahol még Andrej Babiš is méltóságteljes körülmények között koszorúzott. Pedig a szomszédos állam kormányfőjének is jelentős az ellentábora. Ennek azonban nem az ünnepen adtak hangot.

Szlovákiában méltatlan hangoskodásokkal és provokációkkal rondítottak bele a történelmi események emlékébe. A törvénytisztelő nagy többség otthon maradt, így még inkább fölerősödött a Pozsony és néhány más város köztereit elárasztó, meglehetősen vegyes társaság lármája. Akik közül – tévényilatkozataik és bekiabálások alapján – sokan bedőltek a legkülönbözőbb összeesküvés-elméleteknek és a járvánnyal kapcsolatos álhíreknek. Ott voltak az alkoholtól bűzlő, alpárian rikácsoló futballhuligánok, továbbá az újfasiszták és a kommunisták hívei. Sokatmondó a szónokok névsora: Robert Fico, Milan Mazurek (Kotleba fanatikus követője), a Szlovák Nemzeti Párt nacionalista szirénhangjainak feltámasztásán mesterkedő Ján Slota fia, továbbá Ján Čarnogurský, a feltétlen oroszbarát egykori kormányfő és Jozef Hrdlička, a kommunisták törpepártjának jelenlegi vezére, akit ugyancsak megtapsolt a pozsonyi parlament előtti gyülevész tábor. A rendőrség csak a legszükségesebb esetekben lépett közbe, a történtekkel arányosan, és az ünnepen szemet hunyt bizonyos szabálysértések fölött.

Peter Pellegrini nem vállalt közösséget ezzel a szedett-vedett csoportosulással. A közvélemény-kutatásokban első helyre ugró pártjával viszont talán Igor Matovič és Orbán Viktor példáját követve országos konzultációt indított a világhálón, és azt tudakolja, mennyien támogatnák a kormány leváltását népszavazással, vagyis erőszakmentes úton. A szlovák kormányfő nagyot tévedett, amikor úgy vélekedett, hogy a tüntetésen csak fasiszták és tolvajok, meg a velük rokonszenvezők vesznek részt. Blogjában is csak féligazságot közölt, mert nem csak azok tüntettek, akiktől a mára levitézlett politikusok ellopták a bársonyos forradalom eszméit. Azok is kimozdultak, akik belefáradtak az egyéni szabadságukat korlátozó rendeletekbe, és egyre aggasztóbb megélhetési gondokkal szembesülnek. És torkig vannak a kormány kapkodásaival, a hónapok múltán sem teljesülő ígérgetésekkel. De főleg a miniszterelnök posztjához méltatlan hebehurgya viselkedésével. Bejegyzésében Matovič főleg a rendbontások és a szélsőséges megnyilvánulások miatt ébresztőt javasol a demokrácia híveinek. Közülük viszont egyre többen nógatják őt, hogy maga is felocsúdhatna az önzéséből, minden hibát másra kenő magatartásából. Andrej Babiš nemrég bocsánatot kért a polgároktól kabinetjének nyári semmittevése és a veszélyhelyzet kezdeti lebecsülése miatt, minek következtében berobbant az országban a járvány második hulláma.

A valamivel jobb helyzetben levő szlovák kollégája ilyesmire képtelen, de azért levonhatná a megfelelő következtetéseket a kedden történtekből és a közösségi hálón sokasodó bírálatokból. Végre kiléphetne az önámítás és öntömjénezés zsákutcájából, mert vészesen nő a társadalmi feszültség országunkban. És nem csak az egész világot sújtó járványhelyzet gerjeszti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?