Megszámolták a romákat

Határtalan örömmel tölt el, hogy hosszas huza-, de főképp -vona után a romaügyi kormánybiztos hivatala rászánta magát, és hitelesnek tekinthető felmérést készíttetett a szlovákiai romák számát illetően. A nem kevés pénzbe kerülő projektet megtámogatta a Világbank és egy kanadai székhelyű nemzetközi fejlesztési ügynökség is. Számomra ebből az derül ki, azért nekik sem teljesen mindegy, mennyien is vannak roma polgártársaink. Sok minden kiderül a felmérésből, és sok minden nem. Kiderül például az, hogy a romák száma meghaladja a háromszázhúszezret, és hogy többségük már a nem roma lakossággal együtt él. Valamint az is, hogy a romák lakta telepek, városrészek – ha úgy tetszik: gettók – többségében hiányzik a vezetékes ivóvíz, a csatornahálózat, nincsenek bekötőutak, stb. Általánosságban érvényes, minél távolabb található a telep a községtől vagy várostól, annál rosszabbak az életkörülmények.

Semmi új a Nap alatt – mondhatnám, hiszen emlékemben még elevenen él annak a nyolctagú családnak a képe, amely a Tőketerebeshez közvetlenül csatlakozó roma telep egyik panelházának tövébe vájt, pléh- és furnérlemez-darabokkal fedett gödörben lakik immár harmadik éve. A legjobb helyet az azóta már anyukává avanzsált, ottjártamkor még csak „gömbölyödő”, tizennégy éves kamaszlány kapta – neki járt ki az a privilégium, hogy a meleg vizes és fűtéscsöveken alhatott. A helyi hivatal roma ügyekért felelős dolgozója – aki hivatalát csakis úgy kaphatta meg, hogy felmenői között felmutatott legalább egy romát – akkor két városi rendőr kíséretében sasszézott végig a telepen, és láthatóan gyűlölte a hülye újságírókat, akik miatt ki kellett szállnia a szolgálati kocsiból.

Orgovánová asszony óriási nagy problémának nevezte a roma kérdést, melynek mibenlétét azt hiszem, ebben az országban eddig senki sem tudta – vagy nem merte, nem akarta – definiálni. Nem is csoda, hiszen az ő feladata, hogy a kormány érdekeit tolmácsolja a romák felé, és nem fordítva.

A felméréstől azt várja, hogy a minisztériumok tüzetesen átvizsgálva pontosítsák, hol is kell leggyorsabban segíteniük.

Várok egy évet, aztán rákérdezek a tárcavezetőknél, látták-e az anyagot. Ha nemleges választ kapok, mélyen elgondolkodom majd afölött, milyen „problémának” nevezzem el a többségi társadalom hozzáállását.