Megint tanultunk

Hát ez is elmúlt. A fővárosban, mondhatni, lázongás nélkül csillapodott le a NATO-láz, amely olyan hihetetlenül magasra szökött, hogy ha mérhető lett volna, mert feltalálták volna már a NATO-lázmérőt, megtört volna benne a higany, s hasznavehetetlen kacatként dobhattuk volna a szemétbe.

Hát ez is elmúlt. A fővárosban, mondhatni, lázongás nélkül csillapodott le a NATO-láz, amely olyan hihetetlenül magasra szökött, hogy ha mérhető lett volna, mert feltalálták volna már a NATO-lázmérőt, megtört volna benne a higany, s hasznavehetetlen kacatként dobhattuk volna a szemétbe. Igaz, a magas lázat nem a lakosságnál, hanem a biztonság biztosítóinál lehetett volna mérni. Volt persze némi tiltakozás is, hát hogyne lett volna, az vele jár – jól is néztünk volna ki, ha nincs! –, ám a vártnál kevesebben fejezték ki nemtetszésüket, többen teljességgel közömbösek voltak az események iránt, és olyanok is akadtak, akik örültek neki. Elsősorban a hajléktalanokra gondolok, akik a NATO-találkozónak köszönhetően egyszer legalább, ha nem is úgy istenigazából, olyan móriczi Kis János-módra, de jóllakhattak, hiszen ételt, meleg leveskét osztottak nekik – így aztán számukra a közgyűlés karácsony volt.

Aztán örülhettek azok is, akiket nem ütöttek le, akiket zsebesek nem szabadítottak meg pénztárcájuktól, akiknek nyakából nem szakították le az ezüstláncot, akiknek füléből nem tépték ki az arany fülbevalót, akiknek lakásába nem törtek be és nem fosztották ki, akiknek autóját nem törték fel, valamint azok a szerencsések, akik nem estek egyéb bűncselekmény áldozatául. Mivelhogy voltak ilyenek – bár ezt maguk az érintettek sem tudják. Pedig nem is kevés azok száma, akik a közgyűlésnek köszönhetően nem estek áldozatul. Ugyanis az eseményről tudósítók szerint a rendkívüli rendőri jelenlét a felére csökkentette a bűnözést Pozsonyban. És számomra ez volt a legnagyobb hozadéka ennek az elmúlt pár napnak. És ez volt a legnagyobb felismerés is! Mivelhogy választ kaptunk arra, amit eddig, úgy tűnik, nem tudtunk. Mégpedig, hogy mi módon lehet csökkenteni a bűnözést, vagyis megelőzni a bűnelkövetést. Milyen kár, hogy eddig nem volt ember, aki kiokosított volna bennünket erről. Aki elmondta volna nekünk. A szájunkba rágta volna. Azt, amit e közgyűlés körüli hercehurca, felhajtás és kellemetlenségek tanulságként adtak, s a napnál is világosabbá tettek előttünk – s e megszívlelendő felfedezést csupa nagybetűvel írnám, hogy soha el ne felejtsük. Azt, hogy a bűnözőket a lakosság ellen irányuló rettenetes tettük elkövetésében a rendőri védelem megerősítésével meg lehet akadályozni. Legalábbis, ahogy a jelen példa mutatja, ily módon nagyfokú eredményességgel vissza lehet tartani a potenciális tetteseket.

Megint tanultunk!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?