Megint fogy a Barátok közt gárdája

Újra eggyel kevesebb lesz a Barátok közt csapatának létszáma, ezúttal Hullan Zsuzsa, vagyis Szilágyi anyuka távozik.

Újra eggyel kevesebb lesz a Barátok közt csapatának létszáma, ezúttal Hullan Zsuzsa, vagyis Szilágyi anyuka távozik.

Az elmúlt hetekben - legalábbis a sorozat időszámítása szerint - Szilágyi Szilvia Olaszországban próbált néhány hivatalos ügyet elintézni, amiben természetesen ott élő ex-férje segített. A közös hivataljárás olyannyira sikeres lett, hogy a hűtlenkedő férj megfogadta, ezentúl rendesen fog viselkedni és megkérte Sziszit, költözzön vissza hozzá. Az asszony pedig félretette régi sérelmeit és igent mondott az ajánlatra. Persze ettől még marad egy megoldásra váró kérdés: mi lesz a két gyerekkel, akik egészen jól beilleszkedtek a magyar környezetbe?

Sziszi eredetileg úgy tervezi, hogy Zsófit, aki erősen kötődik az anyjához, magával viszi, hisz lánya nehezen viselte, hogy el kellett hagyniuk annak idején Olaszországot. Ám a lázadó tinédzser időközben nagyon nagy barátságokra tett szert és úgy dönt, mégsem megy vissza. Így Sziszi egyedül vág útnak, de Zsófi és Gyuri továbbra is rendszeresen feltűnnek a képernyőn.

A forgatásokról a Szilviát alakító Hullan Zsuzsa elmondta, hogy már hetekkel ezelőtt felvették az utolsó jeleneteket, de a képernyőről csak az elkövetkezendő napokban tűnik el. A sorozatba vendégszerződéssel került be, így különösen hálás, hogy az eredetileg egy évre tervezett "tartózkodásból" végül másfél év sikeredett. Zsuzsa most annak örül, hogy a Vígszínházban bemutatásra kerülő A revizor című darab próbái épp akkor kezdődtek, amikor a tévés felvételeknek vége szakadt, így nem kell nélkülöznie őt a két "civil" gyermekének.

A színésznő egyébként is sokat köszönhet a sorozatnak. Másfél évvel ezelőtt veszítette el férjét, és a forgatások, valamint a remek csapat segített neki abban, hogy túltegye magát a gyászon és anyagilag sem jött rosszul a két gyermekével váratlanul magára maradt asszonynak a Barátok közt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?