Megérdemelt vereség

Bonyolult viszonyok között előfordul, hogy a kormány gerincét alkotó párt a hatalomgyakorlás utolsó esztendejére elveszti népszerűségét. Tárgyilagosabb politikai elemzők ilyenkor legalább ennyit rávésnek a miniszterelnök politikai síremlékére: „Elvérzett, de amit ígért, legalább részben megvalósította.

Bonyolult viszonyok között előfordul, hogy a kormány gerincét alkotó párt a hatalomgyakorlás utolsó esztendejére elveszti népszerűségét. Tárgyilagosabb politikai elemzők ilyenkor legalább ennyit rávésnek a miniszterelnök politikai síremlékére: „Elvérzett, de amit ígért, legalább részben megvalósította.” Alig több mint egy éve alakult meg a második Dzurinda-kormány. Alkotórészei politikailag egyneműek, tehát szó nem eshet arról, hogy baloldali gáncs éri a jobboldali szándékokat. Ehhez képest már az országlás első évének közepén több olyan politikai hullámverés is bekövetkezett, amely közül bármelyik felboríthatta volna a koalíció bárkáját. Most listát készíthetnénk azokról a melléfogásokról, amelyek következményeként az SDKÚ a parlamenti küszöb szintje alá került. Közérzetünk karbantartása érdekében ne készítsük el ezt a lajstromot. Próbáljuk meg még azt is elfelejteni, ami az utóbbi két hónapban történt. Mondjuk, a csoportocska kapcsán, vagy a zsidózásban, vagy ami miatt az amerikai nagykövet nyilvánosan és teljesen hitelt érdemlően meghazudtolta miniszterelnökünket. Tegyük fel, hogy a kormányfői vallomás titkosított jegyzőkönyve nem kerül az újságokba, így az USA nagykövetének asztalára se. A potenciális voksolók véleményét fürkésző szociológusok ebben az esetben is csak egyet tehettek. Összegezték a pártok népszerűségéről tett egyéni vallomásokat, és megállapították, hogy ha most lennének a választások, az SDKÚ nem kerülne be a parlamentbe. Dzurinda pártjának leszereplése egyértelműen belpolitikai okok következménye. Ismét bebizonyosodott annak a politológiai tételnek a helyessége, amely szerint labilisak azok a külpolitikai sikerek, amelyek alapját nem belpolitikai eredmények teszik szilárddá. Körömszakadtáig dicsérhetnek bennünket Amerikában, veregethetik a vállunkat Brüsszelben, ha az elismerés nem épül a hazai lakosság kedvező közérzetére. A népesség legalább felének közérzetét egészen közönséges, már-már alpárinak minősíthető körülmények befolyásolják. De nemcsak ezek, tehát a parizer ára, a vasút működése, a hivatalnokok nyájasságának mértéke, a munkanélkülivé válás lehetősége. Lelkiállapotunk annak is függvénye, hogy a politikai elit hogyan adja be a „pirulákat”. Messzemenő következménye van, hogy a „tablettákat” – mint rossz gazda szarvasmarhájának a répát – egyszerűen beleszórja a jászolba. Már korábban megjósoltam, Dzurindára nézve nem lesz annak jó vége, ha szociális ügyi minisztere szemére veti a kelet-szlovákiai munkanélkülinek, hogy nem elég aktív a munkahelykeresésben. Miközben a környéken egyáltalán nincs betöltetlen munkahely. Közel egy éve borítékoltam a véleményemet, mely szerint valaki egyszer szükségszerűen megfizeti annak politikai árát, hogy az egészségügyi miniszter kapásból potenciális táppénzcsalónak minősítette a betegállományba utaltakat. Annak is lesz politikai ára, hogy Zajac miniszter az „aszpirint” összetéveszti az „antibiotikummal”; falusi öregasszonyok húsz koronáival próbálja megreformálni az egészségügyet. Kevéske jövedelmének beosztásával a szlovákiai ember csodákra képes. Türelme is szinte határtalan. De csak ha látja, hogy a megszorításoknak van értelme. Az SDKÚ népszerűségének 5 százalék alá zuhanása azt mutatja, hogy vészesen fogyóban van a beosztanivaló, a jövedelemelvonás pedig értelmetlen. ĺgy már most megjósolható, hogy Dzurindáért majd kevés könnyet ejtenek az emberek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?