Megbukott a kísérlet

Az osztrák kancellár belebukott a nagy kísérletbe. Két és fél évig ment-mendegélt az együttműködés a „megújult”, „Haider-mentesített”, „mérsékelt” Szabadságpárttal, amelyről Wolfgang Schüssel 31 hónapon át igyekezett elhitetni otthon és Európában, hogy nem az, ami. Nem populista hőzöngők alakulata, akik mindig azt mondják, amit közönségük hallani akar. Nem euro-szkeptikus, bővítésellenes, idegengyűlölő csapat, amely pártérdekekből akár az országot is összeugrasztja szomszédaival. Nem korrupt kommandó, amely haverokat, hozzá nem értő hullámlovasokat ültet kormányposztokra. De hiába mondta ezt folyamatosan a szélsőjobbal „ágyba bújt” Schüssel kancellár, mind az osztrákok, mind Európa kételkedett szavaiban.

Joggal. Jörg Haider ugyanis nem képes másra. A néppárti–szabadságpárti koalíciókötést követő európai szankciók arra kényszerítették a szereplési vágytól fűtött Haidert, hogy fokozatosan háttérbe húzódjon. Előbb pártelnöki tisztét volt kénytelen nemzetközi nyomásra átadni saját kreációjának, Susanne Riess-Passernak, majd végül, amikor már csak azzal kerülhetett a címlapra, hogy meglátogatta Szaddám Huszeint Bagdadban – kénytelen volt kivonulni a koalíciós egyeztető tanácsból is. Sarokba szorítva azonban Haider mindenre képes – így most szétrúgta a kormányt, hogy elszigetelt, funkció nélküli kormánypártiból ellenzéki frontember legyen. Elérkezettnek látta az időt, hogy visszatérjen a címlapokra, és ezért nem volt drága neki sem pártja, sem az ország sorsa.

Populistákkal nem lehet jól kormányozni – ez az osztrák epizód fő tanulsága. A mérsékelt osztrák jobboldal naiv volt vagy cinikus, amikor hatalmi érdekből maga mellé vette a fenegyerek csapatát. Schüssel kancellár lehet bármennyire elkötelezett Európa-párti demokrata önmagában, Haider nyitott sportkocsijában, az anyósülésen, ahol a kormányalakításkor mosolygott, nem lehet az. Schüssel mindvégig a választói akaratra hivatkozott, hogy ugyanis e két párt a választók többségét képviseli. A matematikai igazság azonban nem jelent politikai igazságot is. A 27 százalékos Szabadságpártról és annak vezetőjéről ugyanis világos volt, hogy a hitleri foglalkoztatáspolitikát, a Waffen-SS veteránjait dicsérő nyilatkozatai után nem szalonképes egy demokráciában, érjen el bármilyen eredményt is. Schüssel felrúgta az íratlan szabályt.

Azóta többen megtették ezt Európában. Többek között Hollandiában, Olaszországban, Dániában, Portugáliában kerültek kormányra populista, radikális jobboldali pártok. Az új jobboldal, amely hol idegengyűlöletével, hol EU-ellenességével, hol egyszerűen szociálisan demagóg hülyeségével hódít, ugyanolyan kiszámíthatatlan partner, mint Haiderék voltak Ausztriában. Ha rajtuk múlik a kormánytöbbség, bármivel zsarolhatják az országot. A velük szövetkezett mérsékelt jobboldalnak az osztrák eset mutatja meg, mit jelent ez a paktum.

Schüssel azt próbálta meg eljátszani, ami Orbán Viktort egy ideig hatalomban tartotta. Igyekezett a Szabadságpárt többségét leválasztani Haiderről, és Riess-Passer alkancellárnővel együtt bedarálni őket, átvenni választóikat. De kénytelen volt belátni, hogy ez neki nem megy. A bedaráláshoz ugyanis Schüsselnek fel kellett volna adnia politikusi énjének alapelveit. Meg kellett volna vétóznia például Csehország EU-tagságát a Beneš-dekrétumok miatt vagy véghezvinni az adócsökkentéseket az árvízi katasztrófa ellenére. Nem alkut kellett volna kötnie, hanem eggyé válni, összeolvadni a szélsőséggel. Van, aki képes erre, van, aki nem. Bár Schüssel most az erkölcsösebb utat választotta, és beleegyezett az új választásokba, ez nem menti őt. Megkötötte az alkut a populistákkal, és ezért a választók minden bizonnyal meg fogják büntetni. Miként mindenkit, aki a szélsőséggel lepaktál.

Újvári Miklós