Még egy ok Robert Kaliňák ellen

<p>Azzal dicsekszenek az ellenzéki képviselők, hogy a Smer koronahercegéből politikai vakbelet csináltak, a belügyminisztert élő politikai hullának nevezik. S noha Robert Kaliňák erősen védekező pozícióban van, olyan lépést merészelt megtenni, amilyent egyetlen kormánytagnak sem szabadna megtenni, ha a közérdeket tartja a legfontosabbnak.</p>

Az a módszer, ahogy a minisztérium eladta patrónkai telkét arról tanúskodik, hogy ha a miniszter akarja, képes a lehető legmagasabb áron eladni az állami tulajdont. Ám az a módszer, ahogy ugyanez a minisztérium tavaly decemberben „eladott” két lukratív telket Pozsony központjában arról tanúskodik, hogy a közérdek helyett ismét előnyt élvezett egy csoportocska, amely akár egymillió eurót is kereshetett az üzleten. Kaliňák ingatlanbizniszét a Plus 7 dní hetilap írta le részletesen.

A minisztérium mindkét ingatlan esetében a szakértői véleményre támaszkodott, de nem vette figyelembe a tényt, hogy ezek befektetési telkek. Az első telken a leendő befektető négyemeletes épületet építhet, két szintet a föld alatt alakíthat ki. A másik telek olyan helyen van, amit az ingatlanügynökök „minden befektetők álmának” neveznek: a Tri veže komplexum közelében van, szemben a rövidesen felépülő Nemzeti Futballstadionnal. Ilyen telkeket nagyon sokan szívesen megszereznének, ezért a minisztériumnak kötelessége lett volna pályázatot kiírni és megversenyeztetni az érdeklődőket. Ám Kaliňák minisztériuma ehelyett „a törvény szellemében” az ingatlancserét választotta. A két lukratív telekért négy háromszobás lakást és 70 980 eurót kapott. Az Ivanská cesta Kft., amely a telkeket megszerezte, most milliós nyereséggel továbbadhatja azokat. Amikor a minisztériumnak meg kellett magyaráznia, miért a cserét választotta az eladás helyett, olyan magyarázatot adott, amit Koštantín Čikovský újságíró így jellemzett: „Érthető magyarázat nem érkezett”.

Néhány nap után a minisztérium magyarázata abban az állításban merült ki, hogy azok a szakértők, akiknek „minden információjuk megvan az ingatlanokról” sokkal jobban meg tudják állapítani a piaci árat, mint az ingatlanügynökök. A valóságban azonban a piaci értéket csak a piac ismeri, ám a minisztérium nem „kérdezte meg a piacot”, mert nem akarta. Noha a miniszter munkáját a nyilvánosság nagyítóval figyeli, és több mint egy éve gyakorlatilag a politikai túlélésért küzd, mégis meg mert tenni egy olyan lépést, amit egyetlen miniszternek sem szabadna: politikailag hozzá közel álló személyek nyerészkedhetnek valamin, amiből az államnak kellett volna hasznot húznia.

A múlt héten arra a kérdésre, hogy Robert Kaliňák belügyminiszter élvezi-e a bizalmát, a miniszterelnök a következő kérdéssel válaszolt: „Miért ne élvezné?” Ha Kaliňák belügyminiszter eddig nem tett volna semmit, már akkor is az a mód, ahogy a két lukratív telekkel üzletelt elég ahhoz, hogy Robert Fico választ adjon saját kérdésére, amellyel a kérdésre válaszolt.

A szerző a Trend politikai kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?