Meddig bírja Matovič?

Meddig bírja Matovič?

Ma talán már senki sem nevezné Igor Matovičot a nagyszombati bolondnak és bohócnak. 

Sőt, talán túl nagy elánnal vetette bele magát az ország vezetésébe, és úgy ragadta magához a vezető szerepét, hogy lefagy a mosoly az ember arcáról. Úgy akarja irányítani az országot, mint eddig ellenzékben levő pártját. Mindenről ő akar dönteni, mindent ő akar bejelenteni, a döntéshozó testületeket csak szükséges formalitásnak tekinti. Sok meghatározó politikus távozott korábban emiatt az OĽaNO-ból, például mostani koalíciós partnere, Veronika Remišová is. Persze Matovič még messze nem tekinthető autokrata politikusnak, de a kezdet az bizony alighanem valahogy így néz ki.

A véget érni nem akaró napi sajtótájékoztatói miatt előbb sokan csak megmosolyogták, hogy hát szereti hallgatni saját magát. A valódi ok azonban az lehet, hogy egy percre sem akarja kiengedni a kezei közül az ellenőrzést, megosztani a felelősséget, még az egyes ágazatokért felelős, nála felkészültebb miniszterekkel sem. Hiszen a törvény szerint végső soron a központi válságstábnak nem is ő a főnöke, hanem a belügyminiszter. Aztán az oktatásügyi minisztert megelőzve – és neki részben ellenmondva – bejelenti, hogy szeptemberig biztos nem nyitják ki az iskolákat, és minden koalíciós egyeztetés nélkül előrukkol a két-három hetes blackuottal, az ország teljes leállásával. Történik mindez pontosan a koalíciós szerződés aláírása idején, a dokumentum pedig leszögezi, hogy a közös kormányzás alapja a koalíciós pártok elnökei közti egyeztetés és egyezség a kulcsfontosságú kérdésekben.

Aggodalomra ad okot az új kormányfő újfajta retorikája: a média elferdíti a tényeket, nem értenek a dolgokhoz azok a kormánypárti politikusok, akik nem értenek vele egyet, akinek más a véleménye, mint az övé, az csak okoskodik vagy fontoskodik. A csúcs talán az a kijelentése, hogy egyes kormánypárti politikusok olyanok, mint a gyerekek, akiknek mindig mindent el kell magyarázni. Más szóval ellentmondani merészelnek neki.

Ha jobban megnézzük Matovič viselkedését, nehéz nem arra gondolni, hogy az autokrata Orbán Viktortól nem csak a nemzeti konzultációkat venné át. Persze nálunk fel sem merült a rendeleti kormányzás, de azt látni, hogy Matovič akar mindent kézben tartani, nehezen tűri, ha valami nem az ő hatáskörébe tartozik, a szövetségeseinek eltérő véleményét pedig csak egy akadálynak tekinti, amit le kell küzdeni.

Az kétségtelen, hogy veszélyhelyzetben van az ország, emberek élete a tét, de hadiállapotról azért nem beszélhetünk. Semmi sem indokolja tehát, hogy Matovič mondjuk Winston Churchill háborús brit miniszterelnök szerepébe helyezze magát, aki az égből potyogó bombák között vezeti győzelemre a népét. Úgy tűnik, igaza lesz Michal Vašečka szociológusnak, aki három hete azt mondta, Matovič veszedelmes mértékben elkezdhet hinni önmagában. Ha nem fogja vissza magát, a a járvány végére elfogyhat a koalíciós partnerek türelme és a kormánypártok összetartása. De kérdés, meddig fogja ezt bírni szusszal, illetve mikorra merül ki. Állítólag most napi tizennyolc órát dolgozik. Túl sokáig nem lehet bírni ezt a gyilkos tempót.

A szerző a Trend kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?