Mathias Rex szlovákul

Helyi szlovák körök kifogásolták, hogy miért szoborállításra megy a város költségvetése; a magyarok között pedig a kizárólag latin felirat (Mathias Rex) hagyott hiányérzetet. A latin megoldás nyilván azt küszöböli ki, hogy magyarul és szlovákul is ki kelljen írni a király nevét. Lehet, hogy érdemes lenne kétnyelvű, magyar–szlovák felirattal is próbálkozni – és még történelmietlen sem lenne.

Mátyás király magyar neve mellett fel lehetne-e „jó szívvel” tüntetni az uralkodó nevének szlovák variánsát? Nyilvánvaló, hogy sok magyarnak ez is csípné a szemét, hiszen szlovák nyelvemlékek jószerivel nem kerülnek elő abból a korból, amikor Mátyás élt.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Prágát és Bécset is meghódító király ne érintkezett volna a szláv világgal, hiszen ő maga is jelentős alak a cseh történelem színpadán. Ugyanígy a cseh világ is hatott Mátyás udvarára, a cseh nyelvű levelezés Magyarországon nem volt idegen abban a korban. A sikeres magyar uralkodó emléke így a szláv világban is megmaradt, a 19. század szlovák nyelvi és nemzeti mozgalmaiban pedig egészen kiemelt hely jutott Mátyásnak.

Ekkoriban ugyanis elsősorban pont azok a szlovákok hivatkoztak rá, akik a magyarokkal való kiegyezéshez keresték az utat. Mátyás pedig azt a korszakot testesítette meg számukra, amikor az etnikailag már vegyes Magyar Királyság erős és jelentős tényező volt Európa színpadán. Ez a szlovák megközelítés önmagában nem jelenti a magyar és a szlovák vélemények egyezését, mert az „etnikailag vegyes” országon mást ért a szlovák és mást a magyar történelemkönyv. Viszont ami a számunkra érdekes, hogy Mátyás korszakának ez az idealizált, etnikai feszültségektől mentes képe rendkívül termékenyítően hatott a szlovák irodalomra és kultúrára száz–százötven évvel ezelőtt. A szlovákok műveikkel egyebek mellett azt akarták akkor üzenni a magyaroknak és sajátjaiknak: építhetnénk a magyarokkal egy közös államot.

Legkiemelkedőbb példája ennek Andrej Sládkovič Detvan című munkája. Ebben a történetben Martin, a gyetvai legény véletlenül levadássza a király sólymát, amit aztán bevall az uralkodónak; őszinteségéért Mátyás beveszi őt a Fekete Seregbe. Kevésbé ismert, de rendkívül érdekes példa az idealizált Mátyás-képre egy bizonyos Samo Vozár verse, ami a nemesek ellen szigorúan fellépő Mátyásról szól. Ráadásul ezt a költeményt (Keď boli Turkom rohy už zlámané) tartják számon a Štúr-féle irodalmi nyelven írott első versként. A kanonizált, modern szlovák irodalmi nyelv első verse tehát Mátyásról szólt... Mi ez, ha nem történelmi kapcsolat Mátyás és a szlovákok között?

És vajon táplálkozott-e ez a Mátyás-kultusz valami helyi, felföldi szláv emlékezetből? Vagy magyar, illetve cseh hatásra alakult ki? Ki tudja. Érdekes viszont, hogy számon tartja az irodalomtörténet a „meghalt Mátyás – oda az igazság” szlovák verzióját: „Zomrel kráľ Matiáš – už viac pravdy nemáš!” Milyen érdekes, hogy a szlovák mondás még rímel is...

És elértünk végre Mátyás szlovák nevéhez: Matiášként szerepel e fenti idézetben, ahogy Matiášként olvassuk a nevét a száz–százötven évvel ezelőtti szlovák írásokban. Később aztán, Trianon után a csehszlovák, majd a kommunista állameszme kilúgozta a szlovák köztudatból Mátyás emlékét. És bár a legújabb szlovák történelemkönyvek újra meglehetősen pozitívan szólnak a „jó”, „rendteremtő” uralkodóról, immár kráľ Matejként szerepel. Feltehetően cseh hatásra történt a névváltoztatás. Azonban ennek a Matej névnek nincs sok köze ahhoz a szlovák irodalmi tradícióhoz, amelyben Matiáš pozitív, mitikus, de szerethető személyiség, akinek az uralkodása etnikai békét és fejlődést hozott. És akiről aztán a későbbi szlovák generációk elfeledkeztek.

Egy ilyen Mátyás-szobor jó alkalom arra is, hogy a magyarok megbolygassák a szlovák köztudat állóvizét. „Kráľ Matiáš” – ez annak az uralkodónak a becsületes szlovák neve, aki szobrot kapott Somorján, nem pedig Matej; és nem lenne rossz, ha ezzel a történelmi névvel mind több helyen találkoznának a szlovákok, mert önmagában is üzenetértéke van.