Máséból nagyvonalú

Az állami hivatalok érthetően nem kedvelik a Számvevőszék ellenőreit, akik törvényből eredő kötelességük teljesítése során újabb és újabb hivatalnoki túlköltekezésről rántják le a leplet.

Az állami hivatalok érthetően nem kedvelik a Számvevőszék ellenőreit, akik törvényből eredő kötelességük teljesítése során újabb és újabb hivatalnoki túlköltekezésről rántják le a leplet. Mivel költségvetési pénzekről, tehát az általunk befizetett adó sorsáról van szó, senki számára nem lehet közömbös, milyen céllal és hatékonysággal használják fel e pénzeket. Persze, míg a számvevőszéki ellenőrök adatokkal bizonyítják, valami nem stimmel egyik-másik állami hivatal háza táján, az illetékes hivatalnokok általában csak homályos magyarázatot adnak arra, miért kellett valamire többet költeni az előirányzottnál. Megesik, hogy milliós tételekről van szó, de olykor a megengedettnél „csak” néhány ezer koronával túllépett hivatali telefonszámláról. A Számvevőszék közzéteszi ellenőrzési eredményeit, az érintett hivatalok vagy tiltakoznak, vagy nem – aztán többnyire minden marad a régiben. Túlköltekezéstől rendszerint nem rengenek meg a hivatalnoki székek, és a megbíráltak nem nagyon törekednek arra, hogy az ellenőrök által kifogásolt költséges módszereket, gyakorlatot kiiktassák tevékenységükből. Akad például minisztérium – történetesen éppen a pénzügyekért felelős tárca –, amely bizonyos munka elvégzésére negyedéves joghallgatót kért fel, vagy kétéves gyakorlattal rendelkező pályakezdőt bízott meg szakértői munka elvégzésével. Anélkül, hogy a felkért munkatárs eleget tett volna minden szakmai követelménynek. Kicsiség – legyinthetne valaki, de nem az. Törvénytelenség – amiért valakinek felelnie kellene. A gond az, hogy a sok hivatalnok között általában elvész a felelős, a költségvetésből gazdálkodó hivatalok, minisztériumok számára hátrányos szerződésekért általában senkit sem vonnak felelősségre. A gyanúsan nagyvonalúan elköltött ezrekről, milliókról értesülő kisember csak kapkodja a fejét. Kapkodja, mert a saját bőrén érzi, hogy az állami iskolákba, kórházakba nehezen érkeznek meg a költségvetési pénzek, hogy nem tudják, miből finanszírozzák egy-egy iskolaépület elengedhetetlen rekonstrukcióját. Csakhogy ha valamelyik minisztérium teljesen büntetlenül költhet valamely hozzá tartozó épület felújítására súlyos milliókat, miközben nyilvánvaló, hogy sokkal kevesebből is kivitelezhető lehetett volna, akkor ne csodálkozzunk, hogy állami költségvetésünk hiánya még évekig kritikus mértékű lesz. Ilyen viszonyok között mindig az átlagember rovására alkalmaznak megszorításokat. Egyelőre úgy tűnik, hogy csak akkor teremtődne valamiféle költekezési rend és fegyelem az állami költségvetésből gazdálkodó minisztériumok, állami hivatalok háza táján, ha valamennyi mellé egy-egy számvevőszéket rendelnénk. Sajnos, ezt is a költségvetésből kellene állnunk, így csak reménykedhetünk, hogy a gyakori, mélyreható ellenőrzések és egyértelműbb költekezési szabályok a közpénzekért felelősöket előbb-utóbb rákényszerítik annak tudatosítására: a közpénz nem a sajátjuk, felhasználásáért az felel, akire rábízzák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?