Más folt

A történetet az egyik mosószergyártó cég fűszerezte meg elmés magyarázatával, mely szerint ennek oka, hogy itt más foltokkal kell elbánniuk a tisztítószereknek. Persze, ez a kijelentés úgy képtelenség, ahogy van, a bőrét menteni próbáló multi mégis akaratlanul is rátapintott a lényegre. Más foltról van itt szó.

Több mint negyed évszázaddal a rendszerváltás után ugyanis még mindig szakadék tátong Kelet- és Nyugat-Európa között. S a vacakabb mosópor csak a jéghegy csúcsa. Bár a Pozsonyban gombamód szaporodó felhőkarcolók láttán az ember azt hinné, Tajvanon jár, a nagy ellátórendszereink, mint az egészségügy vagy a szociális rendszer sokszor harmadik világbeli viszonyokat idéz.

Politikusaink, élükön a mindig (másra) dühös miniszterelnökkel már persze hadjáratot indítottak a bitang multik ellen, s Brüsszelben akarják kikényszeríteni, hogy legyen vége az ilyesfajta praktikáknak. Legyen is, támogatjuk, a gond csupán az, hogy nálunk olyan politikus kiabál a leghangosabban, aki idestova tíz éve vezeti ezt az országot. Ezért hát helyén van az a kérdés is, miért van az, hogy a gömöri utakon vagy egy kórházban járva sokkal inkább Nairobi jut eszünkbe, mint Stockholm…

Való igaz, hogy kormányzataink 1989 óta kivétel nélkül deklaráltan a nyugati kultúrkörhöz sorolták az országot. Ez még a Mečiar-kormányok idején is így volt, aztán tudjuk, mi volt a gyakorlat. S mi a helyzet ma, amikor papíron az EU teljes jogú tagjai vagyunk? Kihez, mihez állunk közelebb ma? Kelethez vagy Nyugathoz? A (nemcsak) politikában uralkodó sógor-komaságok, az egyre erősödő vonzódásunk a tekintélyuralmi elemek, ha úgy tetszik, az illiberális demokrácia iránt, amely egyben a mindennemű másságtól való páni félelemmel párosul; az, hogy magunkat csak az áldozat vagy a segítségre szoruló szerepében tudjuk látni, mind nagyon nyugtalanító válaszokat ad erre a kérdésre.

Fel lehet tehát húzni magunkat azon, hogy ugyanazért a pénzért vacakabb árut kapunk, mint nyugati polgártársaink, csak érdemes eltöprengeni azon is, 25 évvel a rendszerváltás után vajon miért tartunk még mindig itt. S azok, akik most a leghangosabban háborognak mit tettek azért, hogy ez ne így legyen?