Majmocska

Jankovská politikusnak C-vonalas volt, az intrikához sem értett igazán, és a most kiszivárgott beismerő vallomásában azt szeretné elhitetni a hatóságokkal, hogy ő aztán tényleg egy semmihez sem értő, naiv majmocska volt.

Robert Fico pedig átmenetileg fellélegezhet. Hogy miért? Mert Jankovská egyelőre teszi a kötelességét, ahogy a mór a szállóigében. A volt igazságügyi államtitkár a száraz, hivatalos szövegként ható vallomásban (szinte hallani a rendőrségi klaviatúra egyenetlen kopogását olvasás közben) egy megtört, mindent bevallani szándékozó ember benyomását kelti. Ez egész addig van így, míg az ember olvasás közben fel nem fedezi azokat az elkerülő manővereket és terelő, nehezen bizonyítható apróságokat, melyek arra mutatnak, hogy Jankovská talán mégsem olyan bűnbánó, mint ahogy az első pillantásra tűnhetne.

Jankovská a „hoztam is, meg nem is” taktikát választotta, amikor úgy döntött, kitálal. Elmeséli például, hogy amikor Kočnerrel a Markíza-váltók ügyét oldogatták, elment Fico után, és megkérdezte, valóban érdekelt-e a Smer a váltók ügyében. Fico fogadta az államtitkárt – aztán egészen másról beszélgettek, a pártelnök nem válaszolt az ezzel kapcsolatos kérdésre. Tehát nem bólogatott hevesen, hogy igen (hülye is lett volna ilyenről beszélgetni egy C-vonalas politikussal, az uralkodók nem osztják meg a háborús stratégiát az udvari bolonddal), ám nem is tagadta hevesen a dolgot. Egyszerűen nem válaszolt, mint egy rutinos politikus – legalábbis Jankovská vallomása szerint. Ezzel pedig Jankovská ügyesen elhúzza a mézesmadzagot mindenki orra előtt.

A másik ilyen mézesmadzag az a történet, mikor Kočner vizsgálati fogságba helyezésével kapcsolatban kell elmennie – állítólag Kočner utasítására – Ficóhoz, és a pártelnök aznap be is hívatta az irodájába. Jankovská azt vallja, hogy végül teljesen más dologról beszéltek, Kočner szóba sem került. Azt azonban jelzi a vallomásban, hogy a találkozó előtt összefutott a pártszékháznál Norbert Bödörrel, aki azt mondta neki, hogy „majd a főnök mindent elmagyaráz”. Ez is nagyon izgalmas sztori, elcsámcsoghat rajta a sajtó: mert hát mit keresett a Súmračná utcában Kočner kebelbarátja, aki „főnöknek” hívja Robert Ficót... De ez sem más, mint egyike annak a számtalan apró, vékony, de már régóta ismert szálnak, ami összeköti a Kočner-féle bűnbandát a Smer csúcsvezetésével. Semmi új, és semmi olyasmi, ami büntetőjogi szempontból kompromittálná a „Főnököt”.

Politikailag persze sokat nyomna mindez a latban, egy normális ország normális politikai rendszerében. De Robert Fico számára, aki épp a politikai hullaságot próbálja túlélni, és előnyt kovácsolni belőle, bagatell. Egyelőre fellélegezhet, hiszen egyrészt most már tudja, hogy miről is dalol Jankovská a hatóságoknak, és egyelőre nem jelent közvetlen veszélyt. Másrészt megkapta a bújtatott figyelmeztetést is: van még a tarsolyban más is, és óvatosnak kell lennie, mert a kártyavárak természete olyan, hogy könnyen összeomlanak.

S amíg mi szörnyülködünk, milyen mélyre süllyedt az ország, és egyre-másra fedezzük fel az elmúlt években működő „korrupciómasinéria” újabb és újabb alkatrészeit, addig fokozatosan tűnhetnek el a nyomok, és a csontvázak a szekrényből. A hatóságok tökösségén és gyorsaságán áll vagy bukik, hogy végül minden kicsi csavart elő tudnak-e kaparni a szorgos kezek odahordta sóder alól.