Magyarként, békében

Harminc évvel ezelőtt ebben az időben az ország már javában készült a júniusi első szabad parlamenti választásra, amelyen az akkori magyar pártok/mozgalmak is megmérették magukat: az FMK a VPN listáján, az Együttélés és az MKDM pedig választási koalícióban. A választási kampány alatt a szlovák kormány megrendelésére egy felmérés is készült, amely a szlovák–magyar viszonnyal foglalkozott.

A téma azért volt aktuális, mert addigra a korábban búvópatakként létező cseh–szlovák ellentéteken kívül a szlovák–magyar ellentétek is felszínre törtek. A nemzetiségi torzsalkodások persze nem voltak új keletűek – írják a kutatók, a felmérés azonban kimutatta, hogy a rendszerváltást követően úgy a magyarok, mint a szlovákok 55 százaléka a kölcsönös viszony romlását érzékelte (mindkét népesség 28 százaléka tartotta változatlannak, és a magyarok 7 százaléka, valamint a szlovákok 3 százaléka válaszolta, hogy javult ez a viszony). Leginkább a közéletben érzékelték a kapcsolatok romlását (a magyarok 33 százaléka, a szlovákok 29 százaléka). A kutatók ezért az „etnikai alapon működő társulások, mozgalmak, kezdeményezések és politikai pártok” aktivitását tették felelőssé. Amint írják, ezek a nemzetiségileg vegyes területeken jöttek létre az adott kisebbség érdekeinek védelmére. Nem meglepő, hogy ezek után az a kérdés következett a felmérésben, hogy szükség van-e a „saját magyar” politikai szereplőkre, hiszen a felmérés elsődleges célja valószínűleg az volt, hogy bemérje ezeknek a politikai erejét (főleg az Együttélés–MKDM-koalíció hatósugarát). Azt, hogy a magyarok érdekeit saját magyar politikai pártjaik képviseljék, a megkérdezett magyarok 86 százaléka tartotta szükségesnek, amivel egyértelműen kiállt az önálló magyar politizálás mellett. Több mint 80 százalékuk egyetértett a magyar pártok programjának minden egyes főbb pontjával, tehát a nemzetiségi iskolahálózat fejlesztésével, az anyaországgal és a külföldi magyar szervezetekkel való kapcsolatápolással, a tudományos élet intézményes alapjainak lefektetésével, a gazdasági fejlődés, a szociális biztonság megteremtésével, és az anyanyelven való hitélet biztosításával. Háromnegyedük azzal is teljes mértékben egyetértett, hogy szlovák–magyar viszonylatban jobban meg kell ismerni egymás kultúráját. Több mint 70 százalékuk teljes mértékben kiállt a magyar nyelvű vallási szertartások és a kölcsönös nemzeti tolerancia mellett. 68 százalék tartotta fontosnak a magyar kisebbség nyelvi jogainak következetes biztosítását, 60 százalék a magyar iskolahálózat minden szintre való kiterjesztését. 57 százalék pedig a magyar kulturális és oktatási önrendelkezés megteremtését.
Vagyis a magyarok nagymértékben azonosultak a politikai képviseletük által kitűzött célokkal.

Ugyanakkor többségük kölcsönös szlovák–magyar toleranciára vágyott.

Tehát magyarként akart élni, de békében.

Úgy, mint ma.