Magyar kényszerpályák

Ne tévesszen meg senkit az államfőválasztás 2019-es tavaszi dátuma. Akkor választunk, ám a kampány már korábban beindul. Pontosabban már benne is vagyunk. Ősszel a helyhatósági választások mellett már gőzerővel fognak zakatolni a kortesgépezetek, ám a hadviselés része a kiválasztási folyamat is. Egyelőre egyik tábor sem áll túl jól.

Andrej Kiskáról már írtunk. Ha elindul és nem követ el a következő egy évben szarvashibát, akkor aligha lehet legyőzni, nem látni erre esélyes jelöltet. Sima ügy, mondhatnánk. Csak éppenséggel a jelöltsége nem az, olyannyira, hogy egyre gyakrabban hangzik el: feladja. Ez a jobboldalt állítaná komoly dilemmák elé. Nemcsak azért, mert mindegyik komoly és mérvadó (vagy magát ilyennek gondoló) pártnak meglenne a saját elképzelése és jelöltje, hanem mert az ideológiai szekértáborok között lappangó feszültségek is feltörnének. Az SaS és a szárnyait bontogató Progresszív Szlovákia, valamint Beblavý mikrokozmosza és a szabadelvű kávéházi értelmiség egy liberális személyiséget keresne közös jelöltnek, míg az OĽaNo egy része és a KDH, valamint a konzervatív értelmiség már most azt mondogatja: ha Kiska nem indul, igazi konzervatív jelöltet kell találni, mivel ilyen államfője még nem volt Szlovákiának. Nem mintha nem lehetne a fenti elvárások metszéspontjában lévő személyt találni, ám ahhoz konszenzuskereső táborok kellenének, valamint egy olyan jelölt, aki amellett, hogy mindenkinek megfelel, egyben elég ismert és „fel lehet építeni”, továbbá a politikai eliten és az értelmiségen felül a választóknak is megfelelne. Merthogy ők szokták eldönteni a választások kimenetelét…

Tehát a mostani helyzet szerint a jobboldal számára az lenne a legjobb, ha Kiska nem hezitálna sokáig és bátran bejelentené, hogy újra indul.

Ám hiába tűnik úgy, hogy Kiska bedobja a törülközőt, a Smer sem lehet elégedett. Miroslav Lajčák a héten nyilvánosan is mindenki tudtára adta, amiről egy ideje már tudnak az őt győzködő Ficóék: nem indul. Maroš Šefčovič uniós biztos sem adná fel brüsszeli állását – jelölése egyébként is komolytalan lenne –, Marek Maďarič pedig lassan a Smer belső ellenzékének alapítójává, vezérévé és gyakorlatilag egyetlen tagjává avanzsált.

Az MKP számára eddig dilemmát okozhatott az államfőválasztás. 2014-ben volt magyar jelöltje, jól is jött a pártnak, most is profitálhatna belőle. Ha viszont Kiska indul és beáll mögé a teljes jobboldal, valós lehetőség lenne hozzájuk csapódni. Közben a Híd jelezte, saját jelöltet indít, aki talán magyar lesz. Ez pedig kényszerhelyzetbe hozhatja az MKP-t, hiszen hogyan nézne ki az, hogy Bugárék magyar jelöltje helyett a magyar párt egy szlovák indulót támogat!

Mindeközben a Híd döntését is kényszerhelyzet szülte. Akár indul Kiska, akár nem, a kormánykoalíciós tagság miatt nem lehet beállni mögé, ráadásul a Kiskát támogató jobboldallal lövészárokharcot folytatnak Bugárék. A Smer vagy a Smer–SNS közös jelöltjét felvállalni – akárki is lesz az – még rosszabb. Marad hát a saját jelölt. Ehhez pedig aligha találnak megfelelő szlovák személyt: a koalíciós Híd jelöltjeként, szemben Kiskával vagy egy valós esélyekkel induló jobboldali jelölttel szemben aligha akarná bárki leégetni magát egy rossz szerepléssel. Ráadásul kapóra jött, hogy a Hídnak az egyre málló magyar táborát is erősítenie kell, ha nem akar lemorzsolódni 2020-ig, és így még kényszerhelyzetbe is hozhatja az MKP-t.

Így jutottunk el oda, hogy a Hídnak és az MKP-nak is vélhetően az lenne a legjobb, ha Kiska el sem indulna. Ez viszont egy újabb taktikai és mediális harcot hozna, ahol az a párt győz, amelyik elsőnek talál megfelelő magyar jelöltet, s úgy tudja eladni a háta közepére kívánt magyar–magyar egyeztetéseket, mintha őszintén akarná, csak megint a másik truccol és bontja meg a nem létező, ám várva várt nemzeti egységet.