Libertate és a kulturális mező

A kultúra akkor működik jól, ha autonóm. Így van ez a társadalom valamennyi területével: ha megvannak a for profit és non profit intézmények, ezek kontextusa, az államnak más dolga nincs, mint hogy törvénnyel biztosítsa az adott terület önállóságát. Leegyszerűsítve ez volt a rendszerváltás egyik tanulsága. Pierre Bourdieu francia társadalomtudós művészetszociológiai írásaiban az így leírt területet kulturális mezőnek nevezi. A társadalom más területeitől elkülönülő kultúra mezejének tehát megvannak a maga intézményei, kisebbek, nagyobbak, melyek teret, kritikát és elismerést biztosítanak. Valamiféle állandóan változásban lévő szakmai hierarchiát tehát. Kemény pozícióharc folyik a kultúra mezején is, amelynek tétje az egyes szereplők fennmaradása, de ennek fejében autonómiát élveznek, a törvényes keretek közt maguk határozzák meg a szabályokat.  Azonban nem minden esetben biztosított az autonómia az egyes mezők számára. Ilyenkor külső tényezők befolyásolják a mezőn belüli döntéseket, s ezzel esik a szakmaiság értéke és szintje, nő ellenben egyfelől a dilettantizmus, a sunyiság, a seggnyalás, másfelől a kiszolgáltatottság, a reménytelenség mértéke – hiszen elveszik a közösen kialakított mérce. Ilyen volt a szocialista realizmus idejében a párt által irányított művészet. Ilyen a putyini Oroszország, ahol például könyveket vizsgálnak politikai szempontok szerint. Ilyen az orbáni Magyarország, ahol például állami pénzen próbálnak belenyúlni az irodalom szerves alakulásaiba. És sajnos ilyen a szlovákiai magyar kultúra is, ahol túl nagy befolyása van a külső tényezőknek. A politika és újabban kis eufemizmussal gazdasági lobbinak mondható érdekcsoportok használják fel/ki ezt a területet, egyrészt ideológiailag, másrészt alternatív pénzforrásként. Azok a szervezetek, amelyek deklaráltan a kultúráért dolgoznak, sok esetben politikai-gazdasági „feladatot” látnak el, s így tulajdonképpen a kulturális mező gyengítését érik el. Az átpolitizált támogatási rendszer pedig kitermeli a maga embereit. Ahol nagy pénzeket osztanak, ott hosszú sorban állnak majd a „kultúracsinálók”. Mindenki jól jár, csak a kultúra nem. Hogy mennyire átpolitizált ez a mező, mi sem mutatja jobban, mint az elmúlt évek botrányai. Kezdve onnan, hogy a Szlovák Kormányhivatal Kisebbségi Hivatalában az írott kultúrában beadott pályázatokat – hála a politikai-gazdasági lobbinak – egy olyan bizottság bírálta el az elmúlt években, amelynek nem volt szakmabeli tagja. Folytatva a nemzeti jelentőségű intézményekkel, ahová egy politikai párt, az MKP oktatási és kulturális bizottsága jelöl intézményeket (a bizottság megalakulása előtt pedig a pártelnök!), egy olyan bizottság, amelynek összetétele nem található meg a párt honlapján. Majd tavaly a Főnix több száz milliója magyarságmegtartásra. Legújabban pedig a Libertate 220 milliója illeszkedik ebbe a sorba, tipikus példájaként annak, hogy miként lehet úgy adni, hogy azzal romboljunk. Ráadásul ilyen névvel, hogy Szabadság. Azt még megérteném, hogy ha Testvériségnek hívnák. Mert az elképzelhető úgy is, ha nincs Egyenlőség.