Levél az al-Kaidától

A levél július 9-i keltezésű, egy iraki terroristaellenes akció nyomán foglalták le, de csak október 11-én hozták nyilvánosságra – nyilván azért, hogy ne veszélyeztesse az időközben zajló műveleteket. (Arab és angol verziója is megtekinthető az amerikai Nemzetbiztonsági Igazgatóság honlapján: www.dni.gov.) Az Oszama bin Laden helyettesének tartott, az arab al-Dzsazíra tévének eljuttatott videoüzenetekből jól ismert Zawahiri közli, hogy a globális dzsihád (szent háború) legfontosabb hadszíntere Irak, mellette Bosznia, Csecsenföld, Afganisztán vagy Kasmír csak melléktéma. Az Abu Muszab al-Zarkavi vezette harc azért kulcsfontosságú, mert az iszlám és egyben az arab világ szívében zajlik. A dzsihádnak csak első célja az amerikaiak iraki kivonulásának kikényszerítése. Ezt a saríjára (iszlám jogrend) épülő emirátus megteremtésének kell követnie, majd az emirátust fokozatosan ki kell terjeszteni a szomszédos államokra, megbuktatva az ottani szekuláris (világi) rendszereket. Az így létrejött hatalmas kalifátus (hasonlatos lenne ahhoz, amely a Mohamed prófétát követő időkben létezett) aztán összecsaphat Izraellel, amely úgyis csak az iszlám államok megosztására lett kitalálva a nyugati hatalmak által.

Az amerikai kivonulást illetően Zawahiri optimista: „A dolgok gyorsabban fejlődhetnek, mint azt mi el tudjuk képzelni.” Vietnammal von párhuzamot, ahol az amerikaiak kivonulása után gyorsan összeomlott az általuk támogatott helyi kormány hatalma. Két dolgot azonban nagyon fontosnak tart kiemelni. Először is azt, hogy „csatában állunk, és a csata több mint fele a médiákban zajlik”. Másodszor: ennek a csatának a célja a (szunnita) moszlim közösség szívének és lelkének megnyerése. Ezért kulcsfontosságú a tömegek támogatásának megtartása, legalábbis addig, amíg kiépülhet az iszlám emirátus. Zawahiri szerint Afganisztánban épp azért dőlhetett meg olyan könnyen a tálib uralom, mert a hatalomba csak a vallási iskolák diákjai és a Kandahár környéki pastuk kerülhettek be, így az a többi lakos számára idegenné vált. Irakban ezt el kéne kerülni. Ezért kérdéses, hogy jó megoldás-e az öngyilkos merényletekben a síiták – köztük sok civil – tömeges felrobbantása vagy a túszul ejtések és brutális lefejezések, s ami a legrosszabb, a síita mecsetek elleni támadások. Egyszóval helyes-e „az amerikaiak és a kormány elleni front mellé egy másik frontot is megnyitni?” A levél azt sugallja, hogy taktikailag talán nem. Az már más kérdés, hogy a végső cél természetesen az eretnek síitákkal való leszámolás, akik a történelem folyamán folyton összejátszottak az iszlám ellenségeivel, jelenleg pedig segítik az amerikaiakat. Zawahiri egyébként a szélsőségesen Amerika-ellenes iráni kormányt is ellenségének, és az amerikaiakkal kollaborálónak tekinti. A brutális merényletek tehát alapjában véve helyesek, csak per pillanat előnytelenek lehetnek a médiát figyelő szunnita tömegek támogatásának megtartásához.

A levélből – amelynek eredetiségét a szakértők nem kérdőjelezték meg – az is kiderül, hogy szorul a hurok Zawahiri nyaka körül is. Az egykor jól menő egyiptomi fogorvosból főfoglalkozású terroristává avanzsált, második számú al-Kaida vezér szomorúan panaszolja, hogy több családtagját elvesztette az afganisztáni rajtaütések során. A reális veszélyt azonban a pakisztáni hadseregnek az ország északnyugati, úgynevezett törzsi területein tartott mudzsahedin-ellenes tisztogató akciói jelentik. Az afganisztáni és pakisztáni rajtaütések és letartóztatások részben szétzilálták az al-Kaida finanszírozási vonalait. Ezért Zawahiri arra is megkéri Zarkavit, hogy ha módjában áll, juttasson el hozzá kb. 100 ezer dollárt, amiért nagyon hálás lenne.

Az al-Kaida belső stratégiájába betekintést engedő levél két eléggé kellemetlen dologra világít rá. Először is tetszik vagy nem, jelenleg Irak a globális terrorizmus elleni küzdelem első számú, messze legfontosabb frontja. Ezt nem (csak) George W. Bush amerikai elnök gondolja így, hanem az al-Kaida második embere is. (Zawahiri persze a „betolakodó keresztesek” és szövetségeseik, az „eretnek síita árulók” elleni szent harcként értelmezi ugyanezt.) Másodszor: az amerikai csapatok és szövetségeseik kivonulása nem old meg semmit Irakban, sőt drámaian rontana a jelenlegi helyzeten. Ha minden a Zawahiri által elképzelt legjobb forgatókönyv szerint menne, akkor Irak az amerikaiak kivonulása után az al-Kaida, s ezzel a szélsőséges iszlám terrorizmzus új bázisállamává válna. Először a síitákat próbálnák megleckéztetni akár népirtás árán is, majd a kalifátus megteremtése érdekében a szomszédos rezsimek ellen fordulnának. Előre programozható, hogy polgárháború törne ki Irakban a síiták és szunniták (meg persze a kurdok), illetve azok egyes csoportjai között, amelybe a szomszédos hatalmak is belebonyolódhatnának valamelyik fél oldalán. A helyzet egy Irán, Törökország és akár Szíria, Jordánia és Szaúd-Arábia részvételével zajló regionális háborúig fajulhatna, beláthatatlan következményekkel.