Lesz lengyel népszavazás?

A lengyelek 75 százaléka támogatja, hogy náluk rendezzenek népszavazást az Európai Unió jövendő alkotmányos szerződéséről. A lakosság 12 százaléka véli úgy, hogy az Európai Unió alkotmányát, amelynek kidolgozása jelenleg a kormányközi értekezlet, az IGC keretében folyik, a lengyel parlament fogadja el.

A lengyelek 75 százaléka támogatja, hogy náluk rendezzenek népszavazást az Európai Unió jövendő alkotmányos szerződéséről. A lakosság 12 százaléka véli úgy, hogy az Európai Unió alkotmányát, amelynek kidolgozása jelenleg a kormányközi értekezlet, az IGC keretében folyik, a lengyel parlament fogadja el. A megkérdezettek 13 százalékának nem volt véleménye erről a kérdésről. Az AFP francia hírügynökség tudósításában megírta, hogy elvileg nem terveztek népszavazást az európai uniós alkotmányról Lengyelországban, amely – akárcsak Spanyolország – elutasítja az alkotmányozó konvent által előterjesztett tervezetet. Ebben ugyanis Varsó elveszítené a 2000-ben a nizzai szerződés keretében megszerzett előnyöket. A dokumentum szerint Lengyelország és Spanyolország 27-27 szavazatot kapna a lehetséges 321-ből az Európai Unió Tanácsban, közel annyit, mint a nagy tagállamok (Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és Olaszország), amelyeknek egyenként 29-29 szavazatuk lenne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?