Lépre csalt szélkakas

Egy év alatt ez – ha csak gyorsan számba vesszük a legnagyobb fordulatokat – most sikerült harmadszor. Először félretette a smeres korrupciós gépezet és a hatalmi arrogancia elleni harcot a kormányváltáskor. Másodszor jó mélyre földelte a magyarellenes állampolgársági törvény elleni harcot. Most pedig Rezník totális elutasításától Bugárék néhány óra alatt eljutottak odáig, hogy megszavazzák Mečiar egykori káderét a Smerrel, az SNS-szel és – kapaszkodni, mert sokadszorra is erős – Kotlebáékkal. 

Ragadjunk le ott, hogy az egyik fő érvük, melyet a kormányba lépés mellett dobtak be, az volt, hogy a Smer–SNS–Híd–Sieť négyes fogat gátat vethet a szélsőségességnek. Azóta tudjuk, hogy ez nem igaz. Hiába a NAKA speciális széljobberverő egysége, a extrémizmus elleni szigorúbb törvények, az ĽSNS feloszlatását célzó főügyészi beadvány és a büntetőeljárások Mazurek és Mizík képviselők ellen, azért Kotlebáék vígan élik világukat. Ez a kormány csak szűkíteni tudott a mozgásterükön, de a pocakos zsebführer és vidám kompániája továbbra is él és vonatozgat körbe az országban, támogatottságuk pedig magasabb, mint valaha. Mára kiderült, amit sejtettünk: a szélsőségesség ellen nem törvényekkel, hanem a mindenkire vonatkozó szigorú szabályok és a tisztességes, hiteles politizálás egyvelegével lehet harcolni. A koalíció azonban nem ezt teszi. 

Olyannyira nem, hogy Kotlebáék az RTVS-igazgató megválasztása közben eljutottak politikai pályájuk eddigi csúcsára, kiaknázva saját potenciáljukat.

Egy elvileg kiközösített, izolált párt, amelyre minden valamirevaló képviselő köp egy vastagot, csaknem a mérleg nyelve lehetett a parlamentben. És ne higgyük, hogy Kotlebáék számára fontos Rezník. Nekik teljesen mindegy, hogy Rezník, Páduai Szent Antal, vagy épp a Miki egér kerül az RTVS élére. Nem akartak semmi mást, csak egy kis zavart okozni a koalícióban, tovább rombolni az amúgy is hiteltelen, megbízhatatlan politikai elitet, melyről az a hír járja a nép körében, hogy a bizniszért és a hatalomért az anyját is képes eladni. A taktika egyszerű volt: a parlamenti folyosókon elhintették, hogy Rezníket fogják támogatni, majd hangoztatták, hogy biztos részt vesznek a szavazáson, nem fogják bojkottálni – hogy mindenki tudja, rajtuk nem fog múlni a dolog. Ezzel egyrészt tovább csökkentették az amúgy sem makulátlan Rezník ázsióját, másrészt pedig döntés elé állították a Hidat: mutassa meg, fontosabb-e a kormányzás az elveinél, vagy inkább az adott szavához ragaszkodik, még akkor is, ha ezzel esetleg kibukhat a hatalomból. Így a Híd a lehető legrosszabb helyzetbe került: nemcsak koalíciós partnerei – akik nem is titkolják, hogy az RTVS elnöki posztja politikai biznisz – mosták fel vele a padlót, hanem közvetve Kotlebáék is. A sajtó sem az SNS-en vagy a Smeren veri el a port – mert ők tulajdonképpen végig olvashatóak voltak. A Híd, a koalíció egyetlen tagja, mely úgy-ahogy igyekezett – például Lucia Žitňanskán keresztül – fenntartani a tisztesség látszatát, az lett a szélkakas, az lett a bűnbak. Ráadásul a fent vázolt döntés, melybe a Híd belekényszerült, valószínűleg a hamis dilemma klasszikus esete – ez pedig még rosszabbá teszi az egészet. Bugárék ugyanis összekeverték a habot a tortán magával a tortával. Nehezen elképzelhető ugyanis, hogy akár az SNS, akár a Smer hajlandó lett volna feladni a jelenlegi koalíciót és a kényelmes kormányzást Rezník és az RTVS miatt. Az RTVS megszerzése nem a kormányzás és a hatalomgyakorlás célja, hanem csupán eszköze. És azon valószínűleg a Smer és az SNS is túllendült volna, ha a Híd most nem áll be melléjük, a jelenlegi politikai helyzetben egyiküknek sincs szüksége előrehozott választásokra. Legfeljebb annyi történt volna, hogy Bugárék legközelebb látszólag nehezebben viszik keresztül akaratukat más ügyekben – de legyünk őszinték: ez eddig olyan könnyű volt? Hiszen idáig mindig ők hátráltak meg, a 6,5%-ukra hivatkozva. Itt lett volna a lehetőség, hogy arra kényszerítsék partnereiket, hogy eldöntsék: Kotlebáékkal akarnak kormányozni, vagy a Híddal – megnövelve ezzel a 6,5% értékét a kormányban. 

A Hídnak tehát nagy valószínűséggel kockázatmentesen lett volna lehetősége arra, hogy megtartsa arcát, elutasítsa Rezníket, egyenlő partnere próbáljon lenni Dankónak és Ficónak, és visszaállítsa a politikusokban egyre kevésbé bízó, és ezért a szélsőségesek felé forduló választók bizalmát az adott szóban. Így azonban nem gátat vetettek a szélsőségeseknek, inkább kinyitották előttük a kaput.