Lépés a semmibe

Ez mind igaz lehet, ám az új koalíció koordinátái, a pálya hossza, szélessége és lejtése, amelyen ezt a meccset játszani fogják, gyakorlatilag menthetetlen helyzetbe hozza a Hidat. Az, hogy az OT-n mégis szinte mindenki bólintott, a párt „orrnehézségével” és centralizáltságával magyarázható: a Hídban a szélesebb pártfórumok sosem az érdemi vitákról szóltak, csak annak megszavazásáról, amivel a csúcsvezetés előállt. 

Hiába ismételgeti a pártvezetés, hogy prioritásai 90%-a bekerül a kormányprogramba, tudjuk, ez édeskevés lehet. A program egy vázlat, amiből távolról sem szoktak mindent megvalósítani a kormányzás négy éve alatt, ráadásul sok múlik a részleteken, amelyek nem szerepelnek a kezdeti megállapodásban. A program megvalósításához pedig emberek kellenek, ebben az esetben kormánytagok.  A miniszterek terjesztik be a kormányzati tervezeteket, itt pedig a Smer és az SNS tartja kézben az ütőkártyákat. A Hídnak két periférikus tárca jutott: az igazságügyi minisztérium önmagában – ellenszélben! – kevés a korrupció elleni harchoz vagy az igazságszolgáltatás átalakításához, csak az imázsépítés terepe lesz. A környezetvédelmi tárca pedig a pénzosztó sarok. Jelzésértékű, hogy a kampányban a párt a független szakpolitikai intézetek által is a legjobbnak ítélt egészségügyi reformprogramjával dicsekedett, de a koalíciós tárgyalásokon még úgy sem kellett neki a tárca, hogy a Smer tálcán kínálta. Ez két dolgot mutat: egy dolog a szépen megírt program, de más a valóság és a reális lehetőségek (pl. nincs hozzá ember). A másik, hogy a Hídban is tudják, a Smer nem változik, és a legnagyobb lenyúlások az egészségügyben várhatók, tehát tragédia lenne pofozógépnek odaküldeni valakit. 

Ficóék két súlytalan minisztériummal brutálisan beárazták a Hidat, de ami még kétségesebbé teszi Bugárék érdekérvényesítő képességét, az a nem létező zsarolópotenciáljuk. Az első Dzurinda-kabinet idején a szintén Bugár Béla vezette MKP zsarolhatta volna a többieket kilépéssel és így az előrehozott választásokkal (pl. a megyei beosztás témájában nem tette meg), mivel a 10%-os választási eredménye garantáltan meglett volna, míg a többi koalíciós pártnak ki tudja… Itt most erre esély sincs.  „Ja, hogy nem pontosan ebben egyeztünk meg, Béla? Tudod, az élet maga a változás, most erre nincs politikai akarat. Ha nem tetszik, csomagolhatunk, de ugye nem szeretnél előrehozott választásokat?” – mondhatja majd Fico, látva a Híd legjobb esetben is küszöb körüli, de inkább jóval az alatti támogatottságát. 
 Két irányban indulhat el a Híd: feladja a harcot és minél többet „profitál” a kormányzati négy évből, vagy megpróbálja a lehetetlen. Utóbbi esetben a számára katasztrofálisan negatív közhangulat miatt irreálisan sokat kellene teljesítenie – talán még többet, mint egy jobboldali koalícióban vártak volna tőle. Eközben nem számíthat partnerei jóindulatára, érdekérvényesítési potenciálja pedig a nullával egyenlő, mivel alapvető érdeke, hogy mindenképpen kihúzza a négy évet ez a bizarr koalíció. Ficóék pedig – hiszen jól ismerjük a Smert – két kézzel fogják a korrupciós és egyéb ügyeket rátolni a kisebb partnerekre, így a Hídra is.