Lehull a Smer álarca

<p>Van egy fiatal olasz szakos tanár barátom. Pontosabban volt tanár. Michal kerek 10 év tanítás és osztályfőnökség után döntött úgy, hogy otthagyja az oktatásügyet. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor párjával elmentek egy bankba hitelt kérvényezni, s kiderült, az ő fizetésével szinte semmilyen kölcsönre nem számíthat.</p>

Michal két hónapja az egyik multicég pozsonyi székházában csoportvezető, több mint kétszeres fizetésért. Őt a pedagógussztrájk már nem érte el.

Tegnap délután, a sztrájk első napjának végén továbbra is az volt a helyzet, a kormány nem hátrál egy tapodtat se. A miniszterelnök, a pénzügyminiszter és az oktatási tárca vezetője is egybehangzóan az üres államkasszára, a nem túl rózsás gazdasági eredményekre hivatkozott. Sőt, Peter Kažimír pénzügyminiszter ennél is tovább ment, azt üzente a tanároknak, hogy fizetésemelés csak létszámleépítéssel összekötve lehetséges, azaz az iskolák teremtsék elő maguk a pénzt a béremelésre. Dušan Čaplovič oktatási miniszter pedig egy hétvégi interjúban büszkén magyarázta, hogy míg tavaly (ellenzékben) teljes mellszélességgel támogatták az orvosok sztrájkját és béremelési követelésüket, most a tanárokkal egyáltalán nem ért egyet. Čaplovič a paradoxont egyszerűen megmagyarázta: egy pártnak kormánypozícióban sokkal felelősségteljesebben kell viselkednie, mint ellenzékben, hiszen a béremelés a mindenkori kormány és nem az ellenzék dolga. Különben is, az orvosok életet mentenek, a tanárok meg „csak oktatnak” – üzente maga az oktatási miniszter.

A Smer kormányzása kezdetén a korporatív modell bevezetésére törekedett, kihangsúlyozva, hogy baloldali pártként egyik legfontosabb partnere a szakszervezeti oldal lesz. Alig telt el fél év, és a szakszervezeti oldal egyik legerősebb csoportja, az iskolaügyi alkalmazottak fellázadtak. Ha a Smer most ellenzékben lenne, nyilvánvalóan a tanárok oldalán állna, sőt tovább hergelné őket. Ám most egyedül kormányoz, és létezése óta először szembesül azzal a helyzettel, hogy nincs miből adni. A felelősség pedig csakis az övé, nincs koalíciós partner, nincs kire mutogatni, nincs mellébeszélés. A Smer minden valószínűség szerint ezen a héten fogja elveszíteni azt a baloldali (ál)arcát, melyet megalakulása óta eddig nagy sikerrel viselt. Ugyanis a lakosság egy komoly része eddig simán elhitte, hogy Ficóék aztán mindig minden rászoruló csoportnak adnak.

A tanárok helyzete valóban nehéz, a jelenlegi életpályamodell és az alacsony fizetés miatt nagyon kevés ügyes, talpraesett fiatal pedagógus marad meg a pályán. De szerintem a jelenlegi sztrájknak valahogy mégse az a tétje, hogy megemelik-e a tanárok fizetését, hanem az, hogy a lakosság megérti-e: a Smer nem tud semmivel sem többet, mint a többi párt. Robert Fico nem megváltó, csak egy egyszerű politikus.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?