Lehet füstölögni

Már megszokhattuk, hogy ha kell, ha nem, szinte minden komolyabb döntés az Európai Unióra való hivatkozással történik. Többnyire jó előjelnek számít az uniós hivatkozási alap, hiszen kontinensünk legfontosabb gazdasági és politikai szervezete jóval magasabb színvonalat képvisel.

Már megszokhattuk, hogy ha kell, ha nem, szinte minden komolyabb döntés az Európai Unióra való hivatkozással történik. Többnyire jó előjelnek számít az uniós hivatkozási alap, hiszen kontinensünk legfontosabb gazdasági és politikai szervezete jóval magasabb színvonalat képvisel. Legutóbb azonban az EU-ra mutatva sokak számára fájó döntés született: a kormánykoalíció legutóbbi ülésén ugyanis bólintottak a cigaretta jövő évi jelentős emelésére.

Az Európai Unió már többször bírálta, hogy Szlovákia meglehetősen alacsony adóterheket vet ki a dohánytermékekre; a tizenötök tagállamaiban a cigarettát legalább 57 százalékos adóval sújtják, nálunk mindössze 30 százalék körül mozog az adó. Ha Szlovákia – ideális esetben – 2004-ben vagy 2005-ben valóban belépne az EU-ba, akkor legfeljebb 3 éves átmenettel számolva volna kénytelen felzárkózni az ott alkalmazott adószintre, ami több mint 100 százalékkal drágítaná egy csomag cigaretta árát. Ilyen népszerűtlen lépést gyakorlatilag senki sem akar magára vállalni, ezért a pénzügyminisztérium javaslatára a fokozatos emelés mellett döntöttek. A koalíciós partnerek egyetértését követően most a parlamenten a sor: ha elfogadják a szaktárca beterjesztését, akkor várhatóan 2002 februárjában 2 koronával, novemberben pedig újabb 2 koronával emelkedik a rövid cigaretta csomagonkénti ára. Ez persze csupán a kezdet, hiszen most már minden évben drágul a füstölnivaló, hogy az uniós tagságunk idejére megfeleljünk az elvárásoknak.

A dohányzás káros szokásától mentesek természetesen nem találnak ebben kivetnivalót, azonban van az ügynek árnyoldala. Ha túl gyorsan és túl drasztikusan emelik a dohány árát, akkor feltartóztathatatlanná válik a főleg Ukrajnából érkező csempészcigaretta illegális behozatala. Ez pedig a bűnözés és az alvilág megizmosodását vonná maga után. És akkor már nemcsak a dohányosok füstölöghetnek, hanem a rendőrség is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?