Német külügyminiszter: érvényben kell maradniuk az Aszad szövetségesei ellen hozott szankcióknak

Annalena Baerbock

Érvényben kell maradniuk a szankcióknak a megbuktatott szíriai elnök, Bassár el-Aszad súlyos bűnöket elkövető szövetségesei ellen – jelentette ki vasárnap Rijádban a német külügyminiszter.

Annalena Baerbock a szíriai helyzetről tartandó, Szaúd-Arábia által szervezett konferenciára érkezett a szaúdi fővárosba, ahol a sajtónak azt mondta, „észszerűen kell kezelni a Szíriát sújtó szankciókat”. Mint hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a büntetőintézkedések ne ártsanak a szíriai népnek, hozzátéve, hogy ennek érdekében Németország 50 millió euró humanitárius segélyt adományoz az arab országnak, a többi között élelmiszerre és egészségügyi felszerelésre.

A rijádi konferencián az arab országok – köztük Szíria – külügyminiszterei mellett több nyugati ország, illetve Törökország külügyminisztere is képviselteti magát. Az egyeztetéseken részt vesz az ENSZ és az Egyesült Államok küldötte is.

A héten a német külügyminisztérium azt közölte, Baerbock a konferencián várhatóan nyolc pontból álló tervet is bemutat majd, amelyben a többi között – a kisebbségek jogait előtérbe helyező – békés átmenetre szólít fel és kitér az Aszad-rezsim idején elkövetett súlyos atrocitásokra is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?