Le Pen, a bosszúálló

Végül az utolsó pillanatban, szinte záróra előtt kínkeservesen összegyűlt az az ötszáz ajánló aláírás, amely nélkül nem vették volna föl a hivatalos jelöltek közé. Ha nem így alakul, megtörténhetett volna az, amire Franciaországban, az Ötödik Köztársaság fönnállása óta nem volt példa. Szélsőjobboldali jelölt nélkül indul az elnökválasztási hadjárat. A francia kopogtatócédula abban különbözik a magyartól, hogy az aláírásokért nem a választók kegyét kell keresni, hanem a választottakét. Polgármesterek, nemzetgyűlési képviselők, szenátorok ötszáz ajánló aláírását kell összegyűjteni ahhoz, hogy bárki a jelöltek listájára kerüljön. Ha nincs meg az ötszáz név, a politikus eleve elvérzett. Ha Le Pennek ez jut osztályrészül, mozgalmának vészes visszaesését érhette volna meg. Bármennyire hihetetlennek látszott is, megvolt rá minden esély. Az idegengyűlölő, fajüldöző, antiszemita politikus, Csurka István egyik nyugat-európai példaképe, pártjával, a Nemzeti Fronttal együtt hanyatlásnak indult. Kezdődött azzal, hogy több elégedetlen híve faképnél hagyta, vetélytárs szélsőjobboldali pártot alapított. A szakadás elkerülhetetlenül éreztette a hatását, de még ennél is jobban, hogy a lelke mélyéig demokrata francia konzervativizmus konok következetességgel eleve kizárt bárminemű, még hallgatólagos együttműködést is a szélső-jobboldalisággal és minden torz nézettel, amelyet képvisel. Jacques Chirac köztársasági elnök évtizedek óta megveti és gyűlöli Le Pennek és pártjának az eszmevilágát, még gondolatban sem kacérkodna azzal, hogy akár szavazótáborát is megkörnyékezze, nem tart igényt voksaira sem. ĺgy történt meg, hogy minden külső beavatkozás nélkül megakadt Le Pen aláírásgyűjtő akciója. A sürgetően közelgő törvényes határidő előtt négyszázon már túl volt az ajánló polgármesterek szignója, de az utolsó hatvanat-hetvenet csak kínkeservesen sikerült megszerezni. A fölkért közéleti emberek vagy elzárkóztak nevük odaadásától, vagy titkárnőjükkel üzenték, „házon kívül vannak”. Hajszoltak mindenkit a francia Nemzeti Front tisztségviselői, Le Pen legközelebbi és távoli családtagjai, hasztalan, a kötelező ötszáz aláírásnak még kedd kora délutánig is híja volt. Megtörtént, hogy olyanok, akik korábban odaígérték nevüket, utólag törlést kértek, meggondolták magukat. Le Pen ezért Chirac államfőt kárhoztatta, ráfogta esetleges kudarcát. ĺgy persze nem teljesen igaz, de kétségtelen, ahhoz, hogy ez így alakult, szükség volt a konzervatív tábor következetességére, gyakran akár öngyilkos taktika alkalmazására is. A francia elnökválasztási csata döntő szakaszához érkezett. A két nagy és igazi esélyes, Jacques Chirac és a szocialista Lionel Jospin párharcában a közvélemény-kutatások szerint a távozó köztársasági elnök vesztésre állhat. Ha a legcsekélyebb hajlandóságot is mutatná arra, hogy a második fordulóban megkörnyékezze a szélsőjobboldali szavazókat, növekednék nyerési esélye, további öt évre biztosítaná jelenlétét az Elysée-palotában. Mi több, arra is lehetősége volna, hogy az elnökválasztásokat néhány héttel követő parlamenti erőpróbán ugyancsak többséget szerezzen, véget vessen az 1997 óta tartó kormányzati társbérletnek, hosszú időre kiiktassa a baloldalt az országvezetésből. Csak annyit kellett volna tennie, hogy finoman érzékelteti a jobboldali polgármesterekkel, ne habozzanak néhány aláírással megajándékozni Le Pent, hadd induljon, aztán híveit a második fordulóra el lehetne csábítani. A demokratikus meggyőződésében hajlíthatatlan Chirac azonban ennek még a gondolatával sem kacérkodott. Inkább vállalja azt, hogy a bosszúálló Le Pen, mint fenyegetőzik vele, a parlamenti választáson vele szemben mozgósítja táborát, haragjában Jospint és szocialistáit segíti győzelemre. Chirac viselkedése európai magatartás vitathatatlanul, de követéséhez hétpróbás európaiakra van szükség.A szerző budapesti publicista