LA LIBRE BELGIQUE

Ha az Európa jövőjével foglalkozó konvent rajta akarja hagyni a keze nyomát a történelmen, akkor az EU elnöki tisztségének megteremtésére tett javaslat az, amely fölkeltheti a közvélemény és a médiumok figyelmét – véli a volt belga miniszterelnök.

Ha az Európa jövőjével foglalkozó konvent rajta akarja hagyni a keze nyomát a történelmen, akkor az EU elnöki tisztségének megteremtésére tett javaslat az, amely fölkeltheti a közvélemény és a médiumok figyelmét – véli a volt belga miniszterelnök. Mark Eyskens a La Libre Belgique tegnapi számában fejtette ki gondolatait az elképzelésről, amelyet elsősorban a nagyobb EU-tagállamok támogatnak, s amely közel áll Valéry Giscard d’Estaing-hez, a konvent elnökéhez is. Az EU tanácsának élére öt évre elnököt választanának, aki elsősorban a közvélemény és a médiumok számára testesítené meg, s általában a külvilág felé képviselné az uniót. Eyskens abból indul ki, hogy az unió számára elengedhetetlenül szükséges az „intézményi újjáalapítás”, ha 25 tagországgal is hatékonyan akar működni. Ehhez viszont két megjelenési formáját kell működőképes egységbe olvasztani: a közösségi integrációt a maga nemzetek feletti jellegével, valamint a konföderatív típusú kormányközi együttműködést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?