Kultúránk és jövőnk

Tegnap óta tépelődöm, írjak-e erről, elég jó diplomata vagyok-e én ehhez, nem lesz-e ejnyebejnyézés belőle. Keresek egy nyugisabb témát, határoztam el, ám egyre csak azokat a piszkos, elesett, fizikai és szellemi nyomorban tengődő rajkókat látom magam előtt. Pedig nem cigánytelepen jártam, hanem Csemadok-rendezvényen, a lehető legünnepélyesebb fajtából: kerek évfordulót ünnepeltek. Fél évszázadosat. Egy faluban, amelyet „peremvidéknek” szokás nevezni, ahol magyar iskola már nincs, magyar kultúra viszont – csodák csodája – olyannyira van, hogy kétnapos rendezvényt tudtak prezentálni a helyiek. Méghozzá gyönyörű környezetben, a helyi kastély kertjében, úgy, hogy a nézőteret a kastély lépcsőiből alakították ki. Hű, itt akár egy mini-Kapolcsot is lehetne szervezni, jegyzem meg lelkesen, mire az egyik fellépő felteszi a kérdést: „De kinek?!” Bizony, a nézőtér egyharmadát a roma etnikum tölti meg. Bejöttek a telepről, mert hallották, hogy történik valami. Népes családok ócska babakocsikkal, két-három gyerek is ül bennük, a kipottyant cumikat az anyák felkapják, és visszateszik a kicsik szájába. Üdítőt nem kapnak, de kortyolhatnak a papa söréből. Vagy nyalogathatnak eldobott jégkrémes papírt. Legtöbben zajosak, rohangálnak a padsorok között, páran azonban figyelik, mi történik a színpadon. Az előbb vonult le az ír sztepp-tánccsoport, akiket lehetett a fűben szökellve utánozni, most Pilinszkyt szaval egy lányka, hangját elnyomja a zsivaj, remek lehet így szerepelni. Majd népi mesélő következik, ilyesmit a rajkók valószínűleg sosem hallottak még, mert egyáltalán nem reagálnak a játékos kérdésekre, nem üvöltik kórusban a gyerekdalokat. A reneszánsz zenére megint felkapják a fejüket, de ekkor már nem lehet nem észrevenni, hogy a műsorban egyetlen roma zenekar, vagy tánccsoport sem szerepel. „Ezeknek? Ezek azok, akiket a cigányok is kiközösítenek, a legalja népség. Gondolod, hogy vettek jegyet? Csak úgy bejöttek” – magyarázza egy helybéli, akivel vitatkozni felesleges. A kulturális szövetség országos elnöke az erkélyről nézi az eseményt. Remélhetőleg nem kerülte el figyelmét a nézősereg összetétele, az, hogy menthetetlenül „fogyunk”, másfelől viszont itt egy új nemzedék. Akikkel akár foglalkozni is lehetne, nem csak megtűrni őket.