Kulturális veszteségeink 34.

Három napon át érkeztek az újabb és újabb kitüntetettek listái. Aki átböngészte ezeket, különös dolgokra lehetett figyelmes. 

Úgy tűnik, mostanában sok esetben inkább politikai vállveregetésnek tekinthetőek a díjak, mintsem szakmai elismerésnek, méghozzá valamennyi művészeti ágban. Mivel a legnagyobb szellemi rombolást a szavak emberei végzik, különösen dühítő, hogy két szélsőjobboldali, nagy élvezettel zsidózó irodalmárt is díjaztak nemzeti ünnepünk alkalmából.

Döbrentei Kornél Magyarország Babérkoszorúja, Takaró Mihály pedig József Attila-díjat vehetett át Kásler Miklós emberi erőforrás minisztertől. Így legitimálta tevékenységüket az aktuális kormányzat, azt üzenve nekik és nekünk is, hogy csinálhatják szépen tovább, mint eddig, mi pedig nyugodtan példát vehetünk róluk. 

Döbrentei 2004-ben antiszemita kiszólásokkal tűzdelt beszédet tartott a Tilos Rádió előtt. A Vasárnapi Újság című rádióműsorban pedig a következőket mondta: „A magyarországi zsidóság nem éppen a nyájas honszerető népréteg szerepében tűnik fel. A zsidótörvényeket éppen a zsidóság megmentése érdekében, mintegy összekacsintva a zsidóság akkori vezetőivel hozták meg. A német követelések kielégítése érdekében például zsidó deputáció járt fönt Horthynál a doni hadsereg mielőbbi kiküldését szorgalmazva. És hát a papírtalpú bakancsokat valakik akkor is gyártották.” 
Megnyilvánulásai ellen tiltakozva 160 író lépett ki akkor a Magyar Írószövetségből, köztük Nádas Péter, Parti Nagy Lajos, Szabó Magda, Esterházy Péter és Konrád György. 

Döbrentei azóta immár másodszor kap magas állami kitüntetést, csakúgy, mint a szélsőjobb kedvenc irodalomtörténésze, Takaró Mihály. Őt nyilván sokan ismerik, hiszen évek óta nagy teret kap a köztévében. Talán emlékeznek még az első, Száműzött magyar irodalom című oktató-nevelő sorozatára, amelyben olyan írókat emelt piedesztálra, mint Nyírő József, Wass Albert vagy Tormay Cécile. Ugyanakkor több fórumon gyalázta Kertész Imrét a Nobel-díj kapcsán, azt is megindokolva, miért nem tekinthető magyarnak. Spiró Györgyről pedig egyenesen úgy beszélt, hogy „ez az ember, nevezzük őt most embernek”.

Emellett rendszeresen ad elő Horthy Miklós nagyságáról, és arról is, hogy szerinte milyen kapcsolat van a szabadkőművesek és a trianoni tragédia között. Tájainkon is sokat haknizik, messzire kerüljék el a helyszínt, ha látják a nevét egy plakáton.

Ezért is példaértékű Kukorelly Endre író javaslata, aki közösségi finanszírozással állítaná vissza a szakmai alapú művészeti díjazást. 

Ha minél többen beszállunk kisebb-nagyobb összeggel, elkezdhetnénk, és ha egyszer majd visszaadják az államosított/elrabolt javakat, a Baumgarten-, de legalább Gyümölcsöskert díj újra betölthetné a szerepét
 

– írta nyilvános Facebook-posztjában. Szerinte a rendszerváltás óta folyamatosan tapasztalhatóak aránytalanságok, igazságtalanságok a díjazásban, de ez a mostani a mélypont. Kukorelly egymillió forintot ajánlott fel e célra, meglátjuk, sikerül-e elegendő támogatót toboroznia maga mellé. 
Persze magánügy, hogy kinek mi a mélypont, de mindenképpen dicséretes lenne, ha megmozdulna valami, és az elégedetlenek nem csak siránkoznának. 

Az új díj presztízse pedig rajtunk, olvasókon is múlik. Az 1929–49 között évente átadott Baumgarten-díj visszahozása azért is szimpatikus ötlet, mert saját vagyonából alapította Baumgarten Ferenc Ferdinánd a magyar írók elismerésére. Olyanok kapták meg az évek során, mint Füst Milán, Gelléri Andor Endre és Déry Tibor.